Rosberg: a Ferrarinak innentől kezdve nincs veszítenivalója
A korábbi Forma-1-es világbajnok úgy véli, a maranellóiaknak dolgozniuk kell a megbízhatósági problémáikon, de azzal, hogy tisztes távolságból követik a Red Bullt a konstruktőri pontversenyben, lekerült róluk a nyomás.

Remekül kezdődött a száguldó cirkusz új korszaka a Ferrari számára, a 2022-es idény első három futamából kettőt is sikerült megnyerniük Charles Leclerc révén, a monacói pedig Dzsiddában is a második helyen zárt.
Az elmúlt hetekben azonban egyre több problémával szembesülnek, Lecerc és Carlos Sainz is esett ki technikai hiba miatt, aminek köszönhetően némileg lemaradtak a Red Bulltól a konstruktőrök versenyében.
Nico Rosberg szerint ugyanakkor kedvezhet a Ferrarinak, hogy az előző hat futamon egyaránt Red Bull-siker született, ami nyomást helyez az energiaitalosokra, miközben az olaszok válláról lekerül a teher.
„Innentől kezdve nincs veszítenivalójuk, nyugodt szívvel vághatnak neki úgy egy hétvégének, hogy megpróbálják kihozni belőle a maximumot. Persze, a megbízhatósági gondjaikat meg kell oldaniuk, de a nyomás lekerült róluk“ - fogalmazott a német a Sky Sports Any Driven című műsorában.
Rosberget arról is megkérdezték, hogy ha választhatna, akkor melyik élcsapat autójába ülne be szívesebben. „Egyértelműen a Red Bullba, bár talán nem ilyen egyszerű ez a kérdés. Az elmúlt hetekben többször is elromlott a Ferrari, de a Red Bull is szenvedett ettől a szezon elején, mégis megfordították a dolgokat“ - magyarázta 2016 világbajnoka.
5 éve történt: Kimi Räikkönen hatalmas rádióüzenete Bakuból! (videóval)
Felipe Massa a Forma-1 egyik legnagyobb világbajnoki cím nélkül maradt alakja, aki 2008-ban, saját szurkolói előtt vesztette el a címet a leintés utáni pillanatokban.
Silverstone-ba utazik a Forma-1, íme a Brit Nagydíj menetrendje
Steiner: tanulhatnánk az amerikai sportligáktól
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.