Rosberg a 13. győzelmét aratta: teljesült az életcélja, befogta Coulthardot

megosztás
hozzászólás
Rosberg a 13. győzelmét aratta: teljesült az életcélja, befogta Coulthardot
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2015. nov. 15. 19:09

Nico Rosberg számára fontos lenne, hogy megnyerje az anno általa kihirdetett „minibajnokságot”, és jól áll, mivel háromból két versenyt behúzott. A német versenyző remekül érzi magát, és ezzel már 2016-nak alapoz.

Rosberget a BBC szembesítette a ténnyel, hogy 13. győzelme azt jelenti, beérte Coulthardot – aki egyébként a brit csatornának dolgozik, és ott állt vele szemben. „Megtiszteltetés, ez volt életem célja”- felelte viccelve.

„Ma megvolt a tempón, és boldog vagyok a hétvége miatt. Dolgoztam az ügyön, keményen nyomtam, hogy megpróbáljak fejlődni. Mindenen dolgoztam, és kifizetődik. Most gyorsabban vezetek. Nincs egy különös aspektus – jobban vezetek, mint valaha”- mondta örömtelien.

„Remek érzés”- ezt már a Skynak fejtette ki. „Jó kis csata volt Lewisszal, én voltam a jobb, ami nagyszerű. Szép előnnyel értem célba, hat vagy hét másodperc, szóval kényelmes volt.”

„Az egész arról szólt, hogy menedzseld a futamot. Két kiállás volt kilátásban, és ahogy Lewis vezetett - ahogy azt láthatták pár körrel később -, az abroncsai teljesen meghaltak, visszaesett, és vége volt. Kizárt volt, hogy két kerékcsere közelébe jusson. Ezért is kényszerültünk gyorsan a három cserére, mivel a csapat látta, mennyire kopnak az abroncsai, és nem maradt gumija. Mindig arról van szó, hogy menedzseld a tempót és a gumikat. Én ezt tartottam irányítás alatt”- mondta a német.

Lauda szerint minden fejben dől el – különösen a versenyzők esetében. „Először is, a versenyzőknél fejben van a baj. Lewis jobban kezdett, de most Nico visszatért. Fejben dől el, és ha boldog vagy, akkor gyorsabban mész. Bárki nyerje is az utolsó futamot, némi előnnyel vág neki a decembernek"- mondta az osztrák.

Rosberg nem ért egyet Laudával – bizonyos tekintetben. „Ez nem fejben dől el”- reagált. „A világ folyamatosan változik, alkalmazkodnod kell, sosem ugyanaz. A gyárban azt csinálják, ami szerintük a leggyorsabb, de te befolyásolni tudod az apróságokat, amikor az autó pályára gurul. Ez egyre jobban megy. Egyszerűen csak élvezem az egyes versenyeket. Rögtön jól akarok kezdeni jövőre, méghozzá úgy, hogy pozitívan zárom az idei évet.”

Következő Forma-1 cikk
Hülkenberg a hatodik hellyel csodát művelt a Brazil Nagydíjon!

Előző cikk

Hülkenberg a hatodik hellyel csodát művelt a Brazil Nagydíjon!

Következő cikk

A Ferrari csak annak örül Brazíliában, hogy egyedül ők nem kaptak kört a Mercedesektől!

A Ferrari csak annak örül Brazíliában, hogy egyedül ők nem kaptak kört a Mercedesektől!

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING