Rosberg 95 százalékos versenyző: Hamilton agresszívebb a döntő pillanatokban, ez kell a címhez

megosztás
hozzászólás
Rosberg 95 százalékos versenyző: Hamilton agresszívebb a döntő pillanatokban, ez kell a címhez
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. nov. 5. 9:29

Nico Rosberg közel áll a tökéletes versenyzőhöz, mondja David Coulthard, de nem elég rámenős a párharcokban. Ugyanezt gondolja Jacques Villeneuve is.

Rosberg négy futamot nyert eddig, az utóbbi hetekben csapattársa mögé szorul a leintés után. Hírét megtépázták a monacói és belga események, minden téren összeszedettebben kell cselekednie. Austinban sem volt sima versenye, mert Hamilton elvette tőle az első helyet, amit ő azzal magyarázott, hogy rosszul kezelte a beállításokat, az ERS-t sem megfelelően használta.

"Ha ő jobban megy, akkor ismét rá kell tennem egy lapáttal"- mondta Rosbert a Sport Bildnek.  "Utána gyorsan elérsz arra a szintre, ahol már nagyon-nagyon kevés a mozgástered, és gyorsan átléped a határt. Ez volt a helyzet Monzában és a rajtnál Szocsiban"- magyarázta. Ugyanakkor "ezek nem voltak felesleges hibák", állapítja meg.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Optimistán látom a dolgot. Idegeskedés nélkül elemzem a hibámat és tanulok belőle"- fejtette ki a filozófiát. Egy biztos, nem szeretne más csapattársat, élvezi a kihívást, hogy egy kemény riválisa van házon belül, és még fejlődik is így. "A kihívásért vagyok a sportban. A harcról van szó. Arról, hogy javul a saját teljesítményed azért, mert a csapattárs annyira erős."

Villeneuve és Coulthard is úgy látja, hogy Rosberg nem elég agresszív a döntő pillanatokban, ezért is kerekedik felül a brit bajnok.

"Hamilton egyszerűen agresszívebb a döntő pillanatokban. Csak így nyerhetsz bajnokságot"- mondta a kanadai.

"Szinte fájdalmat okoz, hogy Nicót kritizáljam, mert 95 százalékban tökéletes versenyző. Sokkal jobb, mint én valaha voltam, jártas a technikában, és a tempó is megvan. Amit még bizonyítania kell, az a szükségszerű keménység a párharcokban. Ezen sürgősen változtatnia kell az utolsó futamokon. Nemcsak a ponttáblázat miatt, hanem a hírneve miatt is."

#t=3611

Következő Forma-1 cikk
A McLaren ultimátumot adott Alonsónak: Abu Dhabiig várnak a kétszeres bajnokra!

Előző cikk

A McLaren ultimátumot adott Alonsónak: Abu Dhabiig várnak a kétszeres bajnokra!

Következő cikk

Nincs különleges receptje Hamiltonnak: félresöpri a "Mi van akkor, ha..." gondolatot

Nincs különleges receptje Hamiltonnak: félresöpri a "Mi van akkor, ha..." gondolatot

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők David Coulthard , Jacques Villeneuve , Nico Rosberg Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING