BRÉKING

Rosberg: 2 másodpercet késett a turbó, már a kanyarok előtt nyomni kellett a gázt

Nico Rosberg elmondta, hogy tegnap sokkal jobban szenvedett a Mercedes W05-tel, mint mondjuk Kanadában, ahol a fékek adták meg magukat. Holnap már tesztelni fog Abu Dhabiban, igaz, még nincs sok kedve hozzá.

Rosberg futama a rajtnál eldőlni látszott, amikor Hamilton elhúzott mellette. A kétszeres bajnok brit úgy érezte, olyan mintha "rakéta" lett volna mögötte. Rosberg elmagyarázta, nála mi volt a gond. "Egyszerűen kipörögtek a kerekek, túl erősen, ezért volt rossz az elrugaszkodás - egész hétvégén nem mentek valami jól a rajtgyakorlatok"- mondta Rosberg a futam után pár órával.

"A proléma: a különleges boxbejárat miatt nem igazán tudod gyakorolni a rajtokat. Csalódott vagyok, nem tagadhatom. Ez a legnagyobb vereség a karrierem során, először meg kell emészteni a dolgot. Most nem érzem magam olyan üresnek, mint Austinban, ahol hibát követtem el. A vereség az vereség, jelen pillanatban ez nem jelent különbséget. Végig reménykedtem, hogy meg tudom csinálni. Arra gondoltam, ha ötödik vagy hatodik vagyok, és Lewisnak esetleg problémája van, akkor az még elég lett volna a címhez. De nem kellett volna így történnie."

Majd jöttek az egyre rosszabb hírek, a W05 nem akart helyrejönni, Rosberg pedig csúszott egyre hátrébb.

"A rádióban tanácskoztunk arról, mit kellene tennünk"- idézte fel. "A csapat azt akarta, hogy feladjam, mert a probléma egyre rosszabb lett, de én furcsállottam a dolgot. Nem akartam a boxban befejezni a szezont, kiesőként, látni akartam a kockás zászlót, még akkor is, ha csak 14. vagyok. Meg is tettem."

//

Post by www.f1-live.hu.

"Amikor először elhagytam a pályát, gyanítottam, hogy valami nem stimmel"- mondta a német versenyző. "Az ERS elkezdett bolondozni, majd egyszer csak teljesen eltűnt. Megpróbáltam alkalmazkodni a körülményekhez, a kanyar előtt gázt kellett adnom, annyira késett a turbó - 2 másodperc biztos volt! Kanadában könnyebb volt a fékproblémával, könnyebb volt alkalmazkodni a nehézségekhez."

"Mi történt volna, ha bírja az autó? Fogalmam sincs. Az volt a célom, hogy az utolsó körig maximális nyomás alá helyezzem Lewist"- folytatta a mercedeses.

"Most úgy érzem, hogy legyőztek, de nagyon sok pozitívumot vihetek magammal ebből a szezonból. Remek párharcaink voltak, szép győzelmeket arattunk, hihetetlen év volt, amiben fejlődtem. Büszke lehetek az időmérőimre, és a futamok alatt hiányzik még egy kicsi Lewishoz képest. Dolgozni fogok rajta, ez egy cool kihívás. Kedden beülök az autóba, habár még semmi kedvem. Egy ilyen hosszú szezon után energiára van szükségem először, hogy 2015-re gondoljak. De úgy vélem, már kedden 2015-re fogok gondolni, és teljesen motivált vagyok."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari főtervezőjét is kirúgják? Érik Brawn érkezése! A 2015-ös gép botrányosan gyenge lehet
Következő cikk Button: Nagy öröm volt számomra, hogy 5 éven át a McLarennek versenyeztem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország