Ron Dennis: A McLaren végig uralta a versenyt!

A McLaren legendás csapatfőnöke nagyon boldog Lewis Hamilton újabb győzelme miatt, és szerinte végig uralni tudták a versenyt.Ron Dennis sajnálja Jenson Button kiesését.

Fotó: McLaren Mercedes
Ron Dennis:
„Természetesen egy kicsit csalódott is vagyok, noha megnyertük a versenyt, de Jenson Button nem tudott célba érni. Minden esélyünk megvolt arra, hogy megszerezzük az első két helyet, de sajnos csak az egyik autónk tudott célba érni.”

„Lewis Hamilton azonban nyert és egy nagyon fontos 25 pontot szerzett a csapatának, valamint saját magának is az egyéni kiírásban. Az egész versenyt képesek voltunk uralni és jól működött a stratégiánk, amiért mindenképpen dicséret jár a csapatnak. A bokszkiállás is gyors volt, de tény, nem végeztünk hibátlan munkát.”

„Továbbra is koncentráltak vagyunk, és keményen dolgozunk azon, hogy a miénk legyen a legjobb autó a mezőnyben. Soha nem adjuk fel és küzdeni fogunk. A mi nézetünk a győzelmet illetően az, hogy, ha nem sikerül nyernünk az egyik futamon, akkor azt a következőn megtesszük. Csak a győzelemért harcolunk, és nem tesszük meg azt, hogy a következő évre koncentrálunk. Nagyon fontos, hogy ez az autó révbe tudjon érni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING