Ron Dennis szerint Hamilton sokkal inkább hibáztatható a 2007-es kudarcért, mint Alonso

A McLaren első embere egy igen érdekes nyilatkozattal állt elő a mai sajtótájékoztatón Wokingban, miszerint szerinte elsősorban Lewis Hamilton volt hibáztatható a 2007-ben történtekért.

Fernando Alonso először 2007-ben csatlakozott a McLarenhez. A kétszeres spanyol világbajnok egy újonc csapattársat kapott maga mellé, aki Hamilton volt. A brit versenyző nagyon hamar megmutatta, hogy igen komoly potenciál van benne, és nem fog beállni 2005 és 2006 bajnoka mögé.

Ez egy olyan láncreakciót indított be, ami visszafordíthatatlan károkat okozott a csapaton belül, és végül mindkét pilóta elbukott a bajnokságban, amit így nevető harmadikként Kimi Räikkönen nyert meg a Ferrarival.

Alonso 2008-ra visszaszerződött a Renault-hoz, miután közös megegyezéssel felbontotta a szerződését a McLarennel. Az évek során egyre több részlet látott napvilágot a 2007-ben történtekről, miközben Lewis és Fernando is rendre úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy valójában egymással nem volt bajuk és a menedzsment, elsősorban Dennis volt a felelős azért, ami történt.

#t=2603

Alonso egy ötéves ferraris kirándulást követően visszatért a McLarenhez. Dennis a csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott a média képviselői előtt, hogy a 2007-es szezon valóban nagy kihívást jelentett számukra és számára is, de szerinte nagyban Hamilton volt hibáztatható azokért, amik azokban az időkben történtek, melynek végeredményeként nemcsak hogy elvesztették a címet, de Alonso is távozott a csapattól.

Természetesen Fernando is beszélt néhány szót az akkori helyzetről, ami szerinte nem fog megismétlődni.

„Akkoriban nem voltam azon a magas szinten, mint most. Az elmúlt években rengeteget fejlődtem versenyzőként és magánszemélyként is. Most sokkal jobban tudom kezelni ezeket a helyzeteket és azt hiszem, hogy a McLaren is. A másik tény pedig az, hogy ezúttal Jenson Button a csapattársam, aki szintén egy rendkívül tapasztalt pilóta és egyúttal más karakter is. Nem lehet összehasonlítani a mostani és az akkori helyzetet.”

Dennis szerint egy valami biztosan nem változott Alonsót illetően:

„Fernando azzal, hogy a McLaren-Hondához szerződött, megmutatta, hogy egy abszolúte győztes alkatról van szó. Egy valami biztosan nem változott, mióta itt hagyott bennünket és ez az állandó győzni akarás, ami még mindig megvan benne. Ez az, amire most szükségünk van. Nagyon tisztelem őt a döntése miatt, mivel a Ferrarinál maradhatott volna, de úgy határozott, hogy visszatér a McLarenhez, ahol korábban elkezdett valamit, de azt nem fejezte be. Most megvan erre a lehetősége és bízunk benne, hogy sikerülni fog neki.”

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING