Grosjean úgy gondolja a Halo életet mentett, és mindenhol kavicságyat akar látni

Romain Grosjean nem érti, hogy minek kellene még történnie ahhoz, hogy a Parabolica kanyarban kavicságyat helyezzenek ki, ami sok nagy balesetet és pályalevágást megakadályozna.

Romain Grosjean, Haas F1

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Az utóbbi években a Forma-1-ben nagyon sok lett az aszfaltozott bukótér, ami igencsak veszélyes tud lenni, hiszen ez a terület gyakorlatilag semmit nem lassít az autókon, így a becsapódás ereje sem csökken. Erre már több példát is láthattunk, de az FIA egyelőre kitart az aszfaltozott területeknél, amivel a versenyzők az adott résznél többet vállalnak be, hiszen tudják, a legrosszabb esetben csak rövid időre hagyják el a pályát.

Még több F1 hír:

Az FIA mindig figyelmezteti a versenyzőket arra, hogy az adott résznél legyenek óvatosak, mivel más esetben akár büntetést is kaphatnak. Legutóbb Monzában a Parabolica kanyar volt az, mely problémát okozott és több versenyzőnek is elvették az idejét a kiszélesítés miatt. Az új szabály pedig úgy szól, hogy nemcsak az adott kört veszik el, hanem a következőt is, hiszen a pilóta a szélesebb ráfordulással nagyobb sebességet érhet el az egyenesben.

A kanyarban eleinte egy pályahatárt jelző kerékvető is helyet kapott, ami nem sokáig volt ott, hiszen a szombati napon az F3-ban nagyon nagy bukás történt, amikor Peroni ráhajtott az elemre, majd a levegőbe repült. Az extrém nagy bukásban a fiatal pilóta csigolyarepedést szenvedett. Max Verstappenn, a Red Bull versenyzője azt mondta, az F2-es és az F3-as autók padlólemeze alacsonyabb, mint a Forma-1-ben, így csak azokra az eseményekre kellene eltávolítani az elemet.

Romain Grosjean, aki a GPDA (Versenyzői szövetség) egyik vezetője, nem érti az FIA hozzáállását, és kiderült, hogy a francia 2 éve kéri, hogy az utolsó kanyarban kavicságy legyen az aszfaltozott bukótér helyett. Ez azonban még mindig nem történt meg, és lehetséges, hogy nem is fog.

„Két éve kérem, hogy az aszfaltozott bukótér helyére kavicságyat helyezzenek el... Itt kavicságynak kellene lennie! A kavicságy lelassít és nem maradsz gázon. Ha itt szélesre veszed, akkor csak nyomod neki tovább, mert nem akarsz időt vagy pozíciót veszíteni. Nekem is ezt kell tennem. A legutóbbi eset nyilvánvalóan ijesztő volt és hála istennek ott volt a Halo az autón.”

„Nem szeretem a Halót, de ebben az esetben ki*aszottul megmentette őt. Ugyanakkor ennek a kerékvetőnek semmi helye nincs ott, de akkor mégis miért került oda? A válasz egyszerű: ott van az aszfaltozott rész. Mindenhol kavicságyat akarok.”


Szenzációs versenygokartos élmény és csapatás, amire nehéz szavakat találni, mert ez olyasvalami, amit egyszer mindenkinek át kellene élnie.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen újabb problémája a kormánnyal: videó
Következő cikk Hamilton nem tudott aludni Hubert halála után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország