Romain Grosjean elmondta, milyen üzenetet kapott Alonsótól, miután kiütötte őt Spában
A 2012-es Belga Nagydíj többek között a Romain Grosjean okozta hatalmas rajtbalesetről maradt emlékezetes, a francia versenyző pedig felidézte, milyen üzenetet küldött neki Fernando Alonso.
A 2012-es Belga Nagydíjon Romain Grosjean a Lotus versenyzőjeként hatalmas rajtbalesetet hozott össze, ami miatt a következő futamtól el is tiltották – a helyére Jerome d’Ambrosio ugrott be, aki a 13. helyen végzett.
A baleset miatt rengeteg kritikát kapott Grosjean, Webber „első körös ámokfutónak” nevezte a később a Haasnál is megforduló pilótát, aki azt is elmondta, Alonso milyen üzenetet küldött neki, miután kiütötte a versenyből a kétszeres világbajnokot:
„Spában hibáztam, elfogadom a büntetést, azonban úgy gondolom, hogy túl kemény büntetést kaptam. Nem vagyok rá büszke, de ez is megtörtént” – mesélte a nagy rajtbalesetről.
„Arra is emlékszem, hogy írtam Fernandónak, hogy ’sajnálom, de örülök, hogy jól vagy’. Ő pedig azt válaszolta, hogy ’túl kemény volt a büntetés, vissza fogsz térni belőle’.”
„Az már nem volt annyira szép, amit Mark mondott, hiszen mindannyian követünk el hibákat, ő is hibázott párszor. Szóval igen, ez kemény volt” – emlékezett vissza Grosjean az F1.com-nak.
Eközben volt csapattársa elmondta, miért olyan nehéz megverni Hamiltont, míg az Alpine csapatától újabb vezető távozott.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.