Romain Grosjean csak a boxból indulhat a Stájer Nagydíjon

A Haas versenyzője, Romain Grosjean csak a boxból indulhat a mai Stájer Nagydíjon, miután a csapat - az FIA-nak előre jelezve - több, mint három órával a parc ferme életbe lépése után is az autón dolgozott.

Romain Grosjean, Haas VF-20

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Tegnap Romain Grosjean mért idő nélkül zárta az utolsó helyen az utóbbi idők egyik legizgalmasabb időmérőjét, ugyanis végig szerelni kellett az autóját a Q1 alatt - és mint később kiderült, jóval utána is.

A versenybíróság ugyanis percekkel ezelőtt bejelentette, hogy a francia pilóta a mai versenyt csak a boxból kezdheti, mivel a parc ferme időszak 20:16-os életbe lépése után is dolgoztak a szerelők az autón.

A versenybírák indoklása alapján a Haas munkája "nem felügyelő előtt zajlott, így az megszegi az FIA versenyszabályzatának 34,4-es pontját." Azt is hozzáteszik, hogy enyhítő körülmények is közrejátszottak döntésük meghozatalában:

Még több F1 hír:

"Általában a parc ferme szabályok megszegése az érintett futamról való kizárásával járna, míg az időmérő vége utáni 3 és fél órán túl, illetve a felvezető kör megkezdése előtti 5 óra 10 perc előtti, az autó beállításait vagy alkatrészeit érintő módosítások elvégzése kötelező boxutcából történő indulást von maga után."

"Ebben az esetben a bírák elfogadják enyhítő körülménynek, hogy amennyiben ezeket a munkálatokat nem végzik el az autón, a csapat nem tudott volna rajthoz állni, és erről a releváns időszak előtt értesítették is a stewardokat."

"Emiatt úgy döntöttünk, hogy a mostani ítéletet nem szabad precedens értékűnek tekinteni a Forma-1 2020-as versenyszabályainak a 36-os pontjának későbbi megszegése esetén."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ilyen egy kör a Red Bull Ringen – repülővel! (videó)
Következő cikk Kimi újabb nagy jelenete: „elrohant” a Stájer Nagydíj rajtja előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország