Rio de Janeiro örömmel elvállalná a Brazil Nagydíj megrendezését

Rio de Janeiro kormányzója a nyilvánosság előtt jelentette be, hogy régi vágya a Brazil Nagydíj Rióba történő költöztetése.

Rio Racepark proposed design

Image Provided

Wilson Witzel, akit tavaly októberben választottak meg és idén januárban lépett hivatalba, egy Twitter-bejegyzésben erősítette meg, hogy a Forma-1 vezetősége érdeklődik egy esetleges Rio de Janeiro-i Nagydíj iránt.

„Megtiszteltetés számomra, hogy átvehettem Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatójának levelét, melyben érdeklődést mutatott a Brazil Nagydíj Rióba történő költöztetése iránt”, írta, majd hozzátette, egy ideje már zajlanak tárgyalások egy deodorói pálya kialakításáról.

Az F1 szóvivője azonban gyorsan csillapította a kedélyeket, és a Motorsport.com-nak elmondta: „Teljesen normális, hogy minden lehetőséget megvizsgálunk, sok másik város is kapott levelet tőlünk.”

Chase Carey tavaly személyesen is ellátogatott Rióba, ahol találkozott is a már megválasztott, de még hivatalba nem lépő Witzellel. A mozgolódások hallatán a MotoGP promótere, a Dorna is jelezte, hogy fontolóra vennék egy riói futam megrendezését, Herman Tilke tervezőcége pedig tavaly nyár óta dolgozik a megvaslósíthatósági- és pályaterveken.

A riói versenypálya látványterve

A riói versenypálya látványterve

Fotó készítője: Image Provided

Még több hír:

Deodoro alapvetően egy katonai bázis, amely a 2016-os Olimpián néhány kisebb jelentőségű rendezvénynek is otthont adott, olyanoknak, mint például a rögbi, a lövészet, a BMX, vagy épp az öttusa. Gondot okozhat ugyanakkor, hogy az utóbbi időben felmerült annak lehetősége, hogy Deodorót környezetvédelmi területté nyilvánítják, ha ugyanis erre sor kerül, az a pálya fejlesztési terveit is végleg leállítja.

Bárhogy is alakuljanak a dolgok, a Liberty Media továbbra is szoros kapcsolatban áll Sao Paulo városával és a szervezőkkel, ám a jelenlegi helyszín sorsa így is bizonytalan, hiszen a fizetett díjak tekintetében a Forma-1 számára legkevésbé jövedelmező futamról van szó. A helyzetet némileg javította, hogy a város által fizetett díjon felül némi extra befizetés a TV Globo részéről is érkezett, ám ez a forrás a 2016-os nagydíj után elapadt, ami a Liberty Mediának érthető módon nem igazán tetszett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A kerítéssel is gondok voltak a bakui versenypályán
Következő cikk Leclerc-siker a harmadik szabadedzésen, 1,4 másodpercre a Mercedes Azerbajdzsánban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország