Ricciardót nem lepte meg, hogy ilyen jól ment a Renault-val

megosztás
hozzászólás
Ricciardót nem lepte meg, hogy ilyen jól ment a Renault-val
Szerző:

Daniel Ricciardo, a Renault versenyzője mindössze fél tizedmásodperccel maradt el a második szabadedzésen leggyorsabbnak bizonyuló Max Verstappentől, majd elmondta, nem lepte meg, hogy ilyen versenyképes.

Daniel Ricciardo mögött többnyire pozitív nap áll: a második szabadedzésen ő volt a második leggyorsabb, azonban a szabadedzés utolsó szakaszában már nem tudott körözni technikai probléma miatt.

A szabadedzés után az ausztrál pilóta azt nyilatkozta, nem lepte meg, hogy ilyen versenyképes volt, és számított arra, hogy elöl lesz az FP2-n.

„Ismét jól sikerült a második szabadedzésünk, ahogy ez az utóbbi versenyhétvégéken is így volt. Viszont holnap kell jól összehoznunk a dolgokat, hiszen ez számít igazán. A mai napunk erős volt, még a problémával együtt is.”

Még több F1 hír:

„Elővigyázatosságból félrehúzódtam az autóval, mivel nincs értelme mechanikai problémákat kockáztatni a pénteki napon.” – magyarázta Ricciardo.

A Renault-pilóta már Barcelonában is jól érezte magát a kocsijában, viszont ekkor még ezt nem sikerült jó időmérős és versenyeredményekre váltani, a jelek szerint pedig Spában már jobban működik a francia istálló gépe.

„Alacsony üzemanyagszint mellett jók voltunk. A köröm során jól éreztem magam, és néha egyszerűen tudod, hogy működik a kocsi. Tudtam, hogy versenyképes vagyok, ezért nem is lepett meg, hogy ennyire jó pozícióban végeztem. Kiváló napunk volt, és biztosan sokat tanultunk belőle.” – zárta a 31 éves versenyző.

Ez történt a második szabadedzésen Belgiumban…


A 2020-as Indy 500-on meglepő módon Takuma Sato lett a végső győztes. A körülmények a kezére játszottak, többek között ugyanis Spencer Pigot hatalmas balesetet szenvedett az 500 mérföldes késői szakaszában, a fallal való érintést követően nagy erővel a bokszutca bejáratának csapódott.

„Hiba lett volna kihagyni a bahreini oválpályát”

Előző cikk

„Hiba lett volna kihagyni a bahreini oválpályát”

Következő cikk

Az év végén F1-es lehetőséget kap a tehetséges japán

Az év végén F1-es lehetőséget kap a tehetséges japán
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo
Csapatok Renault F1 Team
Szerző Gyémánt Péter