Ricciardót nem érte váratlanul a nehéz kezdés

A McLaren-Mercedes ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo arról nyilatkozott, nem érték váratlanul azok a nehézségek, amikkel az év elején szembesült. Ricciardo szerint türelmesnek kell lennie addig, amíg új autójából ki tudja hozni a legtöbbet.

Daniel Ricciardo, McLaren, on the grid

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Renault-tól érkező Daniel Ricciardo az 2021-es szezon első két futamán nyers tempóban elmaradt csapattársától, Lando Norristól. Imolában a végül a 6. helyen végző ausztrált arra kérték, húzódjon félre a verseny végén dobogóra álló csapattársa elől.

Ricciardo azonban nem esik kétségbe: a hétszeres futamgyőztes már a szezon előtt tudta, hogy időre lesz szüksége, mire felfedezi majd autója határait. Az ausztrál versenyző már átélte ezt a folyamatot, amikor 2019-ben Red Bullról Renault-ra váltott. 

Még több F1 hír:

„Nem érzem úgy, hogy alábecsültem volna a váltással járó nehézségeket” – nyilatkozta Ricciardo a Sky Sportsnak. „Hasonló időszakon mentem át, amikor a Red Bull után a Renault versenyzője lettem.”

„Sajnos el kell majd telnie egy kis időnek, mire minden a helyére kerül. A szezon azonban hosszú, még csak két futamon vagyunk túl.”

 

„Természetesen örülnék, ha már most gyorsabb lehetnék. Ha a hetedik verseny körül visszatekintek majd a mostani helyzetre, valószínű jót mosolygok majd rajta. Felesleges pánikolni, folytatni kell a munkát.”

Ricciardo csapatfőnökét, Andreas Seidlt nem lepte meg, hogy versenyzője a mindössze három napos téli felkészülés után még nem találta meg legjobb formáját, azonban úgy érzi, erre már csak néhány futamot kell várni.

„Tisztában vagyunk azzal, milyen nehéz egyik autóból a másikba ülni, mindössze másfél nap tesztelés után” – védte meg Ricciardót Seidl.

„Ilyen bonyolult autók esetében nagyon nehéz és időigényes megtalálni az utolsó két-három-négy tizedet. A beilleszkedés egy új versenyző érkezésekor természetes folyamat.”

„Daniel és a mi tapasztalatunkkal szerintem elég lesz további három versenyhétvége ahhoz, hogy alkalmazkodjon az autóhoz” – fogalmazott a McLaren-Mercedes csapatfőnöke.

A Honda Bahrein után nem volt biztos benne, hogy győzhetnek. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Így néz ki belülről Miami utcai pályája! - videó
Következő cikk Mazepin: „Még évekig itt leszek”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország