Ricciardót csak egy feltétellel érdekli az F1-es visszatérés

Daniel Ricciardo jelenleg a Red Bull harmadik számú versenyzőjeként, az oldalvonalról figyeli a mezőny ténykedését, de feltett szándéka visszatérni a rajtrácsra. Most azonban elmondta, hogy ennek is megvannak a maga feltételei.

Daniel Ricciardo, Reserve driver Red Bull Racing

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Az ausztrál versenyző két nehézkes mclarenes idény után volt kénytelen távozni az istállótól, majd visszatért korábbi sikerei helyszínére, vagyis a Red Bullhoz. A bikások azonban nem valószínű, hogy állandó ülést tudnának neki adni a közeljövőben, így egyelőre nem tudni, milyen lehetőségei vannak a visszatérésre.

Ricciardo az Ausztrál Nagydíjat a helyszínről követte, ott volt a Red Bull garázsában, és elmondta, hogy érezte az adrenalint, ami azt jelenti, hogy szívesen visszaülne már a versenyautóba. A nyolcszoros győztes viszont most egyértelművé tette, hogy csak akkor kerülhet erre sor, ha egy élcsapat ad neki lehetőséget.

„Az egyik dolog, amit az idei évből le szeretnék szűrni magamnak, az az, hogy tudjam, mit akarok és mit nem. Szerintem ezt pedig már most meg tudom válaszolni. Nem akarom a nulláról kezdeni az egészet” – nyilatkozta a Fox Sportsnak.

„Nem akarok csak azért a rajtrácson lenni, hogy a rajtrácson legyek, miközben szenvedek a 18. helyen. Szóval a lényeg, hogy nem mindenáron akarom a visszatérést. Persze tudom, hogy nehezebb csak úgy beugrani egy élcsapathoz, mivel korlátozottak a lehetőségek. Viszont tudom, hogy ezt akarom. Tudom, hogy többet tudok kihozni magamból, ha nagyobb a tét.”

„A karrierem ezen pontján az motivál és éltet, hogy az élmezőnyben versenyezzek. Tudom, hogy emiatt némileg nehezebb lehet a visszatérés, de jelenleg ezt a lehetőséget keresem” – ismerte el Ricciardo, akinek valóban nincs túl nagy esélye arra, hogy jövőre egy élcsapatban kössön ki.

Az ausztrál a Speedcafénak azt is elárulta, hogy a McLarennél eltöltött két gyengébb szezon valóban megtépázta kicsit az önbizalmát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: Piastri már most jobban alkalmazkodott a McLarenhez, mint...
Következő cikk A Mercedest vette célba fejlesztéseivel az Alpine

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország