Ricciardo: a Ferrarit kérdezzék arról, miért nem állapodtunk meg egymással

Daniel Ricciardo tagadja azokat a feltételezéseket, miszerint túl sokat kért, és ezért siklott félre a dolog a Ferrarival. A gyári Renault-hoz szerződő ausztrál elhintette, van tippje arra vonatkozóan, ki torpedózta meg az átigazolását Maranellóban.

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing signs autographs

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Ricciardo szabad prédává vált a piacon az idei év folyamán, és egyértelmű volt részéről, hogy körbenéz, feltérképezi, milyen lehetőségei vannak. A Red Bullnál kialakult helyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott, „valami eltört legbelül, rájött, hogy nem maradt számára hely olyan körülmények között, mint amilyet ő akart” magának. A Ferrari volt az elsőszámú célja, de végül lecsúszott róla, aminek okáról csak sejtelmesen nyilatkozott.

„Nem mondhatom el, miért”- mondta Ricciardo az olasz Automoto-nak adott interjúban. „Nem tudom, miről beszél. Ki mondta, hogy túl sokat kértem? Evidens, valaki nemet mondott, amikor rám került a sor. Hogy ki?”- tette fel a kérdést. „Szeretném tudni, de talán van egy ötletem”- jegyezte meg.

Még több F1 hír:

Igaz, hogy már maga mögött tudja mindezt, és akár nyíltan beszélhetne a történtekről, arról, mi történt közte és a Ferrari között, mégsem akarja feltárni, ami a háttérben áll.

„Jó kérdés”- reagált. „Lehet, jobb, ha őket kérdezi. Beszéltünk és tárgyaltunk egymással, de láthatják, hogy közben megállapodtak Leclerc-kel, így borult az enyém. Remélem, jól döntöttek, működni fog nekik – sok szerencsét. Ami engem illet, remélem, van még némi időm az F1-ben, és ki tudja: lehet, a jövőben lesz lehetőségünk, hogy ismét találkozzunk egymással. Most így alakult.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Képekben Ricciardo búcsúja a Red Bulltól
Következő cikk Verstappen szeretné, ha Gaslyval is olyan jó lenne a kapcsolata, mint Ricciardóval

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország