Ricciardónak most nem sikerült a bravúr

megosztás
hozzászólás
Ricciardónak most nem sikerült a bravúr
Szerző:
, Szerkesztő

Daniel Ricciardo a hetedik helyen zárta az olasz futam időmérőjét, amivel némileg csalódott lehet, hiszen az előző hét és a korábbi napok alakulása alapján talán több volt ebben. Így értékelte szombati napját a Renault pilótája.

Közel egy másodpercre volt a pole pozíciót jelentő időtől szombaton Ricciardo, de még ha a Mercedesekkel senki sem szállhatott versenybe, a harmadik helyért nagy csata zajlott. A Renault pilótája abban reménykedhetett, hogy meglehet neki a második sor.

Oda végül azonban Carlos Sainz és a tőle csak 25 ezreddel lemaradó Sergio Perez került, az ausztrálnak pedig be kellett érnie a hetedik hellyel. „Az edzés előtt biztosan többet reméltünk és vártunk ennél. Amint elkezdődött a Q1, kicsit újraértelmeztük az elvárásainkat, és talán mindenki talált még egy tizedet, mi pedig veszítettünk egy tizedet.”

Még több F1 hír:

„Emiatt nem volt egyszerű. Még a Q2 is szoros volt. Az utolsó Q2-es körömben még szélesre is futottam, és azt hittem, hogy ezzel annyi nekem. Aztán végül sikerült kitartanom, és a Q3-as köröm szerintem egész jó volt az addigi nehézségekhez viszonyítva. Nem volt rossz.”

Bottashoz hasonlóan Ricciardo sem tudja pontosan megmondani, hogy valóban szükség van-e a szélárnyékra. Természetesen tökéletes esetben sokat lehet vele nyerni, de sokszor rosszul is elsülhet a dolog.

Ő is szélárnyék nélkül próbálkozott a Q2-ben, és mégis hibázott. Szerinte a középső szektorra nagyobb hatással lehet, ha valaki mögött megy az ember. „Néha talán túlértékelik a szélárnyék hatását, és gondod lehet belőle a második szektorban.”

Ricciardo szerint a szélárnyék hajszolása, és a folyamatos pozícionálás a felvezető körön kicsit meg is zavarhatja az embert. „Ha túl lassú vagy az utolsó kanyarban, mert próbálsz helyet hagyni magad előtt, akkor a gumijaid lehet, hogy túl hidegek lesznek. Ez kicsit belemászhat a fejedbe az 1-es kanyar féktávjánál.”

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Ez egy újabb dolog, amire oda kell figyelni, és néha ez egy igazi kellemetlenség, de valahogyan sikerült összehozni a végén. Megnézve a különbségeket, nem vagyok biztos benne, hogy holnap sokat ugorhatunk előre, de magabiztos vagyok, hogy azért ennél többre leszünk képesek" - bizakodott kicsit.

Végül az ausztrált is megkérdezték, hogy mennyire befolyásolta a kvalifikációt a motormódok tiltása, de Ricciardo szerint nem igazán változott semmi. Holnap viszont ugyanúgy egykiállásos futamra számít, hiába növelte meg a Pirelli a guminyomást az első kerekeknél.

„Szerintem egész jól nyomhatjuk majd a futam során, kicsit óvni kell majd őket, de semmi komoly. Nem hinném, hogy Silverstone-hoz hasonló eseteket látnánk” – utalt az akkori defektsorozatra.


Ezekkel az autókkal versenyzett Gilles Villeneuve az F1-ben

Marko: a 3. hely meg lehetett volna, de Monza nem túl reprezentatív a valódi teljesítménnyel kapcsolatban

Előző cikk

Marko: a 3. hely meg lehetett volna, de Monza nem túl reprezentatív a valódi teljesítménnyel kapcsolatban

Következő cikk

Wolff: már a technikai direktíva előtt elkezdtünk készülni a partimód utáni életre

Wolff: már a technikai direktíva előtt elkezdtünk készülni a partimód utáni életre
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Olasz Nagydíj
Versenyzők Daniel Ricciardo
Csapatok Renault F1 Team
Szerző Egri Dávid