Ricciardónak lesz egy kis hiányérzete Monacóban

Daniel Ricciardo szerint „valami hiányozni fog” Monacóból a koronavírus miatti korlátozások okán. A száguldó cirkusz 2019 után, egy év kihagyást követően tér vissza a hercegségbe, ami hagyományosan a naptár egyik ékköve.

Daniel Ricciardo, McLaren, arrives on the grid

Daniel Ricciardo, McLaren, arrives on the grid

Steven Tee / Motorsport Images

Bár Monacóban korlátozott számban láthatunk majd nézőket a lelátókon, a miniállamban rendezett nagydíj így is jóval csendesebb körülmények között zajlik majd, mint amihez hozzászokhattunk.

Daniel Ricciardo már nagyon várja, hogy ismét Monaco szűk utcáin száguldhasson, de a hangulatot illetően vannak kétségei.

Még több F1 hír:

„A pályán való vezetés élménye, mint mindig, most is 10/10 lesz. Hiányozni fog azonban a körítés, például a nézők közelsége, amikor a paddockban sétálsz. Ez már önmagában ad egy adrenalin-löketet, amit aztán fokozódik a pályán. Ezúttal nagyobb lesz a vihar előtti csend” – írta le az érzést Ricciardo.

„Nagyon izgatott vagyok, ugyanakkor kicsit félek is attól, nehogy túlpörögjek. A hajók, az emberek, a bulik a nap végén – mind hozzátartoznak ahhoz az egyedi hangulathoz, ami itt van. A hétvége ezek nélkül kissé üres lesz. Az autóban töltött idő azonban nem fog változni.”

Ricciardo csapattársa, Lando Norris is úgy véli, hogy nézők nélkül a Monacói Nagydíj némileg veszít majd varázsából.

„A koronavírus óta most versenyzünk majd először utcai pályán. A nézők hiányához nagyjából már hozzászoktunk, de Monacóban az élmény egyik felét a pályán kívüli dolgok adják. Valószínűleg nem lesz olyan látványos és fényűző, mint általában, de így is ez a legjobb verseny” – tette hozzá a brit.

Hülkenberg üléspróbán járt az Aston Martinnál

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: „Itt felborulhat a megszokott erősorrend”
Következő cikk Villeneuve: Verstappen hibára fogja kényszeríteni Hamiltont

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország