Ricciardónak honvágya van, és mellbevágta, hogy idén sem lesz Ausztrál Nagydíj

A mclarenes Daniel Ricciardo idén sem versenyezhet majd hazai közönsége előtt, hiszen nemrég derült ki, hogy ismét törölni kell az ausztrál futamot. A pilóta azt is bevallotta, hogy honvágya van, mivel nem mehet vissza szülőhazájába.

Daniel Ricciardo, McLaren

Mark Sutton / Motorsport Images

Tavaly az év első futama lett volna, de aztán a koronavírus miatt az első szabadedzés megkezdése előtt néhány órával döntött úgy az F1, hogy nem lesz Ausztrál Nagydíj. Idén már eleve novemberre halasztották a futamot, de végül ez sem tudta megmenteni a törléstől.

„Üdv mindenkinek, általában mosolygom, de ez most nehéz. Természetesen elképesztően mellbevágott, hogy nem térhetünk vissza Ausztráliába idén sem. Másoknak nem ez az otthonuk, de tudom, hogy ettől függetlenül mindenki élvezi a versenyt és a Melbourne-be utazást” – mondta Ricciardo a nagydíj Twitterén közzétett videóban.

Még több F1 hír:

„Fáj, hogy már a második éve nem tudunk ott versenyezni, de remélhetőleg 2022-ben már megtörténhet. A lényeg, hogy mindenki maradjon bizakodó. Remélhetőleg egészségesek maradtok, és ugyan ez most szívszorító, de nemsokára újra látjuk egymást.”

Ricciardo büszke ausztrál, de már több mint egy éve nem tudott hazautazni a korlátozások miatt. Egy nemrég készült interjúban bevallotta, hogy honvágya van, és igyekszik ezt a negatív érzést felhasználni motiváció gyanánt.

Jelenleg ő az egyetlen ausztrál versenyző a mezőnyben, de a korábbi Red Bull-pilóta, Mark Webber is szomorúságát fejezte ki a törlés híre okán. „Teljesen lesújtott, hogy egy újabb évben nem lehet nálunk Forma–1-es futamot rendezni. Nagy kár érte, mert szervezetként képesek vagyunk világszínvonalú eseményeket tartani” – mondta Webber.

 

Norris tudja, hogy Hamilton sem tökéletes versenyző

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamarosan bejelentheti 2022-es pilótáit a Haas F1-es csapata
Következő cikk Sainz: „Az a Carlos kezdek lenni, akivé válni akarok”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország