Ricciardónak egyáltalán nem volt gondja a hűtéssel, és sokkal hamarabb léphet oda a Renault-nak

megosztás
hozzászólás
Ricciardónak egyáltalán nem volt gondja a hűtéssel, és sokkal hamarabb léphet oda a Renault-nak
Szerző:
2020. júl. 13. 7:35

Úgy tűnik, hogy a Renault-nál ugyanaz történt, mint egy héttel ezelőtt az Osztrák Nagydíjon, csak most azzal a különbséggel, hogy Esteban Ocon autójával akadtak gondok. Ez sokba is került.

A Renault F1 Team csalódott lehet, mert sok pontot gyűjthettek volna, de ezúttal is gondjuk volt a megbízhatósággal. Esteban Ocon egy egészen remek időmérőt zárt, majd jött a futam, ahol fel kellett adnia. Ez felért egy „sokkal”, hiszen jó pozícióban volt.

Még több F1 hír:

Daniel Ricciardo ugyan célba tudott érni, a végén akár három pozíciót is nyerhette volna, de Lando Norris, Sergio Pérez és Lance Stroll is előtte ért célba. A hűtési gondok azonban aggasztóbbak, különösen azok után, hogy vasárnap nem volt túl meleg.

„Nálam semmi ilyen gond nem volt, még csak figyelmeztetést sem kaptam. Szóval úgy tűnik, hogy az előző hét ismétlődött meg, csak épp fordított módon. Akkor Estebannak nem voltak gondjai, nekem viszont igen.” - mondta Ricciardo.

„Az én részemről elmondhatom, hogy egyáltalán nem kellett figyelnem a hűtésre. Szóval ez az én részemről rendben volt, de nagyon hasonlónak tűnik a másik autó problémája, mint ami velem történt korábban.”

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, in the pits

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, in the pits

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Renault már vizsgálja az adatokat, természetesen mindkét központjában és a pályán egyaránt. Sietniük kell, mert a hétvégén a Hungaroringen fognak versenyezni, ahol a meleg idő gondot okozhat, bár lehetséges, hogy a hőmérséklet nincs igazi hatással a problémára, mivel legutóbb 10°C-kal volt alacsonyabb a hőmérséklet, mégis elment a hűtés a Renault-ban.

„Ez nyilvánvalóan olyasvalami, ami további vizsgálatokat igényel, de hogy az autó erősségeiről is beszéljek... Ez a versenytempó lehet, és szerintem kissé javultunk is, és általánosságban azt mondhatjuk, hogy könnyebb követnünk a többieket ebben a valamivel kevésbé piszkos levegőben.”

„Szóval szerintem a leszorítóerő és a csomag kicsivel hatékonyabb, valamint alacsonyabb terhelés mellett az autó hátsó része is javult. Jelentősen korábban tudunk odalépni a gázra. Tehát az autó hátulja minden bizonnyal erősebb az előző év ezen szakaszához képest.”

Hamiltonnak nem nagyon tetszett az újítás...

Ajánlott videó:

Pokolian gyors a Racing Point, ami Ricciardónak is feltűnt: nem ettől lesz a legboldogabb

Előző cikk

Pokolian gyors a Racing Point, ami Ricciardónak is feltűnt: nem ettől lesz a legboldogabb

Következő cikk

A Renault sürgősen megoldást keres a második hűtési probléma után

A Renault sürgősen megoldást keres a második hűtési probléma után
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Stájer Nagydíj
Versenyzők Daniel Ricciardo Vásárlás , Esteban Ocon
Csapatok Renault F1 Team
Szerző Hujber Dávid