Ricciardónak Belgiumban a Forma-1-es autók váltójának tanulmányozásával telt az ideje
Daniel Ricciardo számára a vasárnapi Belga Nagydíj már pénteken zátonyra futott, miután az időmérőn csak a 19. helyet szerezte meg, vasárnap pedig főleg az előtte lévő autók váltójának bámulásával telt a futama.
A Belga Nagydíj volt Daniel Ricciardo számára a második idén az AlphaTauri színeiben, de a Nyck de Vries helyére érkezett versenyző a versenyen végül a 16. hellyel kellett, hogy beérje, sokkal előrébb nem is volt esélye kerülni.
Pedig az AT04 ezen a versenyen kifejezetten erősnek tűnt, legalábbis a csapattárs, Juki Cunoda egy ponton a hetedik helyet is tartotta a versenyen, de végül tizedik lett, ezzel egy pontot hozott haza a csapatnak.”
Ricciardo számára egy kicsit trükkösebb volt a dolog, magyarázta el a verseny után: „Úgy éreztem, hogy ismét, és ez csak a saját rövidtávú elemzésem, de úgy éreztem, hogy megint nem hoztuk ki a maximumot az autóból.”
„Nagyon sok idő ment el azzal, hogy váltókat nézegettem, nem tudom, ki hogy van vele, de a magam részéről a váltók olyanok, mint a kandallók egy lakásban, nem igazán az én stílusom és azt hiszem, eleget láttam belőlük.”
Cunoda végül így értékelte a futamot pontszerzése után.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.