Ricciardo Vettelről: azt hiszem, hogy ő maga a német hatékonyság

Sebastian Vettel idei szenvedése a Ferrarival nagyon felkapott téma lett az F1 berkein belül. Szakértők, újságírók, csapatfőnökök és több korábbi versenyző is elmondta már a véleményét a német és a Ferrari viszonyáról. Az egyik korábbi csapattársa, Kimi Räikkönen után most Daniel Ricciardot is Vettel helyzetéről kérdezték.

Daniel Ricciardo, Renault F1

Charles Coates / Motorsport Images

Az ausztrál szerint Vettel nem az a fajta ember, aki csak úgy elsétál egy probléma elől. Ha vissza akar térni a csúcsra, és folytatni szeretné a pályafutását, akkor mindenképpen maradnia kellene a sportban, véli az ausztrál, aki szerint tényleg csak Vettelen múlik, hogy akarja-e, érzi-e magában a folytatást.

„Az egyik dolog Sebbel kapcsolatban, hogy nagyon szenvedélyes a sport iránt, imádja. Szerintem ő nem az az ember, aki csak összegyűr egy papírt, és kidobja azt a kukába, majd azt mondja, hogy kit érdekel. Ő mindent ki fog elemezni, és megtalálja a módját a fejlődésnek, és megtalálja a választ a kérdésre.”

Még több F1 hír:

„Nem hinném, hogy az a fajta ember, aki csak úgy elsétál egy probléma elől. Túlságosan is törődik ezzel, legyen a szó a sport iránti tiszta szeretetéről vagy a saját büszkeségéről. Azt hiszem, hogy ő maga a német hatékonyság. Szerintem vissza fog térni. Biztos vagyok ebben” – mondta Ricciardo.

„Élveztem az időt, amíg csapattársak voltunk, az egymás közti versengést. Már a Ferrari bejelentésekor is elmondtam. Ha továbbra is ezt szeretné csinálni, és ha úgy hiszi, hogy képes arra, hogy az elmúlt tíz évhez hasonló magas szinten vezessen, akkor 100 százalék, hogy a sportban kellene maradnia. Jót tesz a sportnak, de ezt neki kell megválaszolnia. Viszont tényleg arra számítok, hogy kimászik a gödörből” – zárta Vettellel kapcsolatos gondolatait a korábbi Red Bullos csapattárs.


Verstappen és Albon pályára vitte az Aston Martin szörnyetegét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel "nem hinné", hogy a Ferrari idő előtt megválna majd tőle
Következő cikk Perez: Hazugságok terjedtek rólam!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország