Ricciardo: Verstappen már megfontoltabb, de ugyanolyan agresszív

Daniel Ricciardo elmondta, hogy korábbi csapattársa, Max Verstappen már sokkal megfontoltabban agresszív a pályán, de szerinte a riválisok elleni csatákhoz való hozzáállása ettől még nem változott.

Ricciardo: Verstappen már megfontoltabb, de ugyanolyan agresszív

Idén végre újra kiélezett küzdelmet láthatunk a világbajnoki címért két pilóta és két különböző istálló között. A két bajnokesélyes pedig számos alkalommal esett egymásnak az aszfaltcsíkon, a brit és az olasz futamon pedig össze is ütköztek egymással.

Verstappen agresszív vezetési stílusa pedig ismét előtérbe került a Brazil Nagydíj során, amikor ő és Lewis Hamilton letértek a pályáról, miközben az első helyért harcoltak. Ricciardo, aki 2016 és 2018 között volt a holland márkatársa a Red Bullnál, úgy véli, Verstappen érettebbé válása segített neki elkerülni néhány incidenst, de ettől még ugyanolyan agresszív pilóta maradt.

Még több F1 hír:

„Nem tudom, hogy én több tudással rendelkezem-e róla, mint azok, akik kívülről figyelik őt, mert legyen szó csapattársról vagy nem, tudjuk Maxról, hogy milyen kaliberű versenyző. Ő mindig is az agresszív megközelítést vallotta, de az utóbbi időben már érettebb lett, és egyértelműen kevesebb esetbe keveredik bele, mint az első éveiben.”

„Szóval szerintem mindenképpen megfontoltabban vezet már, de ettől még ugyanolyan keményen versenyez. Azt nem tudom, hogy a manőver helyes volt-e vagy sem, hiszen egy győzelem volt a tét, miközben a bajnokságért is harcolnak, és ilyenkor mindent megpróbálsz annak érdekében, hogy elöl maradhass.”

„Akkor persze mindketten letértek a pályáról, szóval lehetséges, hogy ez már a határon túlment” – mondta Ricciardo korábban a brazíliai esetről. „Ahogy már mondtam viszont, az első éve óta sokat fejlődött, a megközelítése viszont nem lett más, és ezt mindig is becsültem benne, mert tudod, hogy Max ellen kemény dió lesz.”

Andretti tényleg nagyon közel volt az F1-es álomhoz

megosztás
hozzászólás
„Kihajtott a bokszból, és rögtön az első körben gyorsabb volt, mint bárki”
Előző cikk

„Kihajtott a bokszból, és rögtön az első körben gyorsabb volt, mint bárki”

Következő cikk

Gasly gyakrabban indulna az első sorból – az új pályáról is elmondta a véleményét

Gasly gyakrabban indulna az első sorból – az új pályáról is elmondta a véleményét
Hozzászólások betöltése