Ricciardo: Verstappen kinőtte a kezdeti hibákat

Daniel Ricciardo szerint Max Verstappen már maga mögött hagyta azokat a hibákat, amik F1-es pályafutása elején jellemezték őt. A két versenyző közel három szezonon át versenyzett együtt a Red Bullnál.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Max Verstappen 2016-ban került a Red Bullhoz, ahol Daniel Ricciardo csapattársa lett. A holland gyakran került a kritikák kereszttüzébe agresszív vezetési stílusa miatt, és az élmezőny tagjaihoz képest gyakran keveredett balesetbe versenytársaival.

A még mindig csak 23 éves Verstappen azóta 12 F1-es győzelmet tudhat a neve mellett, és bár Silverstone-t követően előnye jelentősen csökkent, továbbra is vezeti a világbajnoki tabellát.

Még több F1 hír:

A Magyar Nagydíj hétvégéje előtt a Verstappen mellett közel három szezont Daniel Ricciardo beszélt ex-csapattársa fejlődéséről.

„Maxon a korai években volt egyfajta nyomás az akkori manőverei miatt” – kezdte a McLaren ausztrál versenyzője. „Az évek során sokat finomított ezeken a dolgokon, mára pedig érett versenyzővé vált.

„Ettől még továbbra is határozottan fog versenyezni. Három évig voltunk csapattársak, ezalatt kétszer ütköztünk – szerintem ez egyáltalán nem sok” – mondta Ricciardo.

Charles Leclerc az eddigi tapasztalatok alapján nem sorolja erősebb pályái közé a Hungaroringet. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz szerint a magyar hőség segíthet a Ferrarinak elmaszkolni a gumiproblémáikat
Következő cikk Russell: „Sosem helyezném a saját céljaimat a csapat fölé”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország