Ricciardo véleménye a Renault új erőforrásairól: Hiszem, ha látom!

Ricciardo véleménye a Renault új erőforrásairól: Hiszem, ha látom!

Ricciardo nem is gondolta volna, hogy a hibrid éra második évében a Renault több problémával szembesül majd, mint egy évvel ezelőtt. Az ausztrál nem hiszi, hogy a franciák frissítései idővel megérkeznek.

Az Olasz Nagydíjon Ricciardo és Kvyat is a rajtrács végéről kezdhette meg a futamot a motorbüntetések miatt. A média már készpénznek veszi, hogy a Red Bull és a Renault házassága véget ért, ugyanis eddig a hibrid érában a felek elég keményen összerúgták a port. Különösen idén a szezon kezdetekor.

Habár néhány csere taktikai volt, hogy az elméletben "red bullosabb" pályákon már ne legyen gond, a bikák akkor is egy vadiúj motort vesztettek el, amikor Ricciardo autója lerobbant a harmadik szabadedzésen.

Az ausztrál végül nyolcadik lett a mezőny végéről, majd azzal viccelt, hogy a csapat „már a sírkövét készíti”, hiszen a hetedik motornál járnak – ami pont hárommal több, mint a szabályokban előírt négy büntetlenül felhasználható erőforrás.

Persze a Renault szenvedései még mindig eltörpülnek a Hondáé mellett, akik miután idén visszatértek a McLarennel a Forma-1-be, már a kilencedik motort is bevetették – és ez még biztosra vehető, hogy nem is az utolsó volt!

„Tavaly számítottam ezekre a problémákra. Az új éra első évében sokkal több ilyen gondra számítottam. Azonban az, hogy ez mind idén történt velünk és a Hondával, ez kicsit meglepett.” – mondta Ricciardo a Sky Sports-nak.

A Renault-nak maradt a legtöbb zsetonja a szezon közbeni motorfejlesztésekre (12), de a franciák még egyet sem használtak fel – és már csak két hónap maradt hátra. Egy nagy fejlesztési csomag érkezhet az Orosz Nagydíjra, azonban Monzában kiderült, hogy az új specifikáció lehet, hogy inkább csak Austinban mutatkozik majd be.

„Rövidtávon Szingapúrra kell figyelnünk. Ott kell jó eredményt elérnünk. Aztán meglátjuk.” – ismerte be az ausztrál.

„Nem hallottam túl sokat a jövőbeni fejlesztésekről, vagy hogy milyen specifikáció érkezik. Nem vagyok túl optimista. Amint beépítik az autóba már több kérdésem lesz, de addig inkább csendben vezetek.”

//

Vettel egyszerűen "csak" csapatot épített a Ferrariból! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, September 8, 2015

Felvetették Ricciardonak, hogy ez igazából olyan, mint amikor a szülinapi ajándéka elveszik a postán. „Ha nem kapunk semmilyen fejlesztést, akkor kicsit ilyen érzés lesz! Tavaly is sokat reménykedtünk – mindig csak azt hajtogatták, hogy igen, ezen és ezen a versenyen kicsit több lóerőnk lesz.”

„Persze tényleg kicsit több lett, de sosem annyival, mint amennyit ígértek. Szóval amíg nem látjuk, és amíg vezetés közben nem érzem a több lóerőt, addig nem tudnak ezzel lázba hozni.”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt is elismerte, hogy arra sincs garancia, hogy a csapat egyáltalán még idén beveti az új specifikációjú Renault erőforrásokat – így azt sem tudja, hogy ha igen, akkor mikor.

„Nekünk még nem erősítették meg, hogy mikor, és mennyi lóerőt hoz ez a frissítés. Amikor már tudjuk, hogy ezzel mennyi teljesítményt nyerünk, akkor végig kell gondolnunk, hogy megéri-e a büntetést. Megvárjuk, hogy a Renault mit mond erről.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo
Cikk típusa BRÉKING