Forma-1 Brit Nagydíj

Ricciardo védelmébe vette a "keményen harcoló" Verstappent

Daniel Ricciardo megvédte Max Verstappen védekezését a Forma-1-es Osztrák Nagydíjon, szerinte a Lando Norrisszal való ütközés eléggé fel lett fújva.

Daniel Ricciardo, Visa Cash App RB F1 Team

Verstappen hozzáállása a versenyzéshez a fő téma a Forma-1-ben, mióta tíz másodperces büntetést kapott, amiért ütközést okozott Norrisszal való csatájuk alatt a Red Bull Ringen és bár vannak, akik szerint mind az ütközés, mind az, hogy korábban fékezés közben változtatott irányt, aggasztó jelek, Ricciardo nem így látja.

Az ausztrál ehelyett a Brit Nagydíj előtti sajtótájékoztatón elmondta, volt csapattársa, akivel ő is összeakadt még 2018-ban, Bakuban, keményen, de igazságosan versenyzett a győzelemért folyó csatában:

„Gyanítom azért lett felfújva, mert az első helyért ment a csata és most lehet tolni, hogy barátokból ellenségek lettek, valószínűleg ilyenek mennek. Kemény volt, de a győzelemért harcoltak, szóval nyilván nem fog neki integetni. Az ütközés meg, szerintem ilyenért tízből kilencszer nem adnak semmit.”

„Oda-vissza gyepálták egymást, talán elég necces szögben kanyarodtak mindketten és ugye Lando versenyének is vége lett, de szerintem ami a pályán történt, az nem volt annyira durva. Amit én láttam, abban nem volt semmi extra. Feszegette a határokat? Valószínűleg, de amit én láttam, abban semmi felelőtlen vagy veszélyes nem volt.”

Ricciardo a bakui esettel megmutatta, hogy nem fogja megadni magát, ha kerék a kerék ellen kell küzdenie Verstappennel, még a baleset veszélye ellenére sem. Szerinte mindenkinek ki kellene tennie a könyökét, amikor a hollanddal csatázik, mert mindenki tudja, mennyire keményen védekezik:

 

„Ebben a sportban senki sem akar lábtörlő lenni, mindenki ki akar magáért állni mindenki ellen, ezen múlik a hírneved. Amikor közelednek hozzád a pályán, nem akarod, hogy azt higgyék rólad, hogy könnyű préda leszel, szóval mindig kiteszed a könyöködet valamennyire. Az első naptól tudjuk, hogy Max könyöke mindig kint van, ez természetes nála, a vérében van, egy kemény versenyző.”

„Nem kell ezért mélyre ásnia, ő eleve így versenyzik, alap nála, hogy kemény harc lesz. De szerintem nem kell ettől még változtatni, ha vele harcol valaki, csak legyen tisztában vele, hogy egy nagyon jó manővert kell bemutatni és remekül kivitelezve. Azt hiszem, Lando ezt megtanulta szombaton (a sprinten – a szerk.), amikor azt hitte, megelőzte Verstappent és ő visszajött. Szóval ebből lehet tanulni.”

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella szerint Verstappen agresszív megközelítése Ausztriában annak az eredménye, hogy 2021-ben megúszta a hasonló eseteket, Ricciardo szerint nem hasonlítható össze a mostani ütközés a Hamilton elleni csatákkal:

„Úgy tűnik, kicsit nekiesett mindenki Maxnak, de ez kicsit fel lett fújva. Ő nem változott, de szerintem alapból így versenyez. Mindent kiad magából a pályán és pont ezt szereti benne egy csomó szurkoló. De hogy érettebb lett-e szerintem a karriere kezdete óta? Abszolút. Szóval nincs folyamatosan ilyen helyzetekben.”

Hozzátette: „Szerintem ezzel egyelőre nem kell semmit kezdeni. Talán holnap a versenyzői eligazításon megbeszéljük. Mindenesetre én nem hiszem, hogy annyira veszélyes lett volna, elég lassúak voltak, nem úgy, mint amikor 21-ben a Copse-ban zúgtak ki (Verstappen és Hamilton ütköztek akkor – a szerk).”

„Annak nyilván sokkal komolyabb következménye volt. De ha a következő pár futamon is ugyanez lesz, akkor esetleg felhördülhetünk, de egy verseny nem hiszem, hogy elég, hogy kijelentsük, semmit sem változott három év alatt.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Toto Wolff: Fontolóra vettük idén Fernando Alonso szerződtetését
Következő cikk Norris szerint "mondott olyat" az Osztrák Nagydíj után, amit "maga se hitt el"

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország