Ricciardo után Magnussen is az új Renault motorral versenyezne Monacóban!

Ricciardo után Magnussen is az új Renault motorral versenyezne Monacóban!

Kevin Magnussen, a Renault gyári versenyzője elismerte, örülne a Renault új erőforrásának Monacóban - szerinte mind vezethetőség, mind erő szempontjából előrelépést jelent.

A francia gyártó az eheti kétnapos barcelonai teszten próbálja ki frissített erőforrását. Eddig minden versenyző, aki kipróbálta, ódákat zengett róla. Ricciardo és Ocon is.

A kérdés tehát továbbra is az, hogy a Renault melyik versenyhétvégén mutatja be az új motort - azaz, hogy a tervezettnél egy hétvégével előbb, már Monacóban sor kerül-e rá.  

Magnussen örülne ennek? "Igen, mindenképp. Nem tudom még, hogy megkapjuk-e vagy sem. Szeretném megkapni, de ezt nem én döntöm el."

"Őszintén szólva, az erőforrással olyan jó érzés vezetni. A vezethetőség jobb, mint a régivel. Több erő is van benne."

"Azonban azt nehéz megmondani a pilótafülkéből, hogy az egyenesekben gyorsabbak vagyunk-e. Nehéz érezni a különbséget 330 km/óra és 333 km/óra között."

"A mérnökök látják az adatokat, és később elmondják nekünk. A lényeg mindenesetre, hogy az erőforrás vezethető, szóval ugyanúgy dolgozhatunk, mint eddig is."

"Ez a motor igazából jobb, mint a régi, bár még nem sokat dolgozhattunk vele."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kevin Magnussen
Cikk típusa BRÉKING