Ricciardo: Újjászülettem
Egy éve Daniel Ricciardo kész volt feladni, hogy valaha újra a Forma-1-ben szerepeljen, az AlphaTauri azonban adott neki egy esélyt az újrakezdésre.
A Renault-ban töltött két eseménytelen után egy nagyon fájdalmas időszak jött a McLarennél, olyannyira, hogy a wokingi csapat fizetett Ricciardónak, hogy otthagyja őket. Ez a négy év felejthető volt a Méhészborznak, egy monzai futamgyőzelem enyhítette csak a szenvedését, azonban most ismét a pályán van, az AlphaTauriban, akik versenyzői szempontból feltámasztották őt.
Az ausztrál versenyző Abu-Dzabiban beszélt riportereknek arról, milyen utazás volt számára megélni a McLaren elutasítását, majd minden reményt visszakapni, amikor az AlphaTauri újabb esélyt kínált a számára:
„Egy éve, Abu-Dzabiban gondolkodtam rajta, hogy az lehet az utolsó versenyem. Nem tudhattam, szerintem 50-50% volt rá az esély. Most, hogy már a balesetemen is túl vagyok, teljesen pozitívan látom az elmúlt egy évet.”
„A szezon után most úgy érzem, mintha újjászülettem volna, tele vagyok energiával. Sokan úgy gondoltak a balesetemre, mint egy jelre, hogy ideje kiszállnom, de engem ez sosem hátráltatott. Sosem gondoltam a visszavonulásra, sőt, a baleset csak még elszántabbá tett, hogy mindenkit megcáfoljak.”
„Nem az eredményektől kell függenie, hogy mennyire élvezem a sportot. Nem kell mindig nyernem. Szerintem elértem azt a pontot, amikor már simán elvezetem a leggyengébb autót is a pályán. Tavaly ennek nem volt számomra semmi értelme, de lassan már kezdem megérteni.”
Mindeközben egy kulcsember távozik Max Verstappen mellől, erről itt írtunk bővebben.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.