Ricciardo: Úgy tűnik, mi hátraléptünk, míg a többiek előre…

A McLaren pilótája, Daniel Ricciardo elmondta, érzése szerint a legtöbb csapat előre tudott lépni a Paul Ricard-i FP1-ről az FP2-re, azonban ők inkább hátraléptek – de hozzátette, nem aggódik.

Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A McLaren a két utcai helyszínen, Monacóban és Bakuban nem tudta hozni a legnagyobb riválisuk, a Ferrari tempóját, így visszacsúsztak a konstruktőri negyedik pozícióba – azonban csak 2 pont választja el őket a maranellóiaktól a csapatbajnokságban.

A Francia Nagydíj első szabadedzésén jól kezdett a két McLaren: Daniel Ricciardo a hatodik, Lando Norris pedig a kilencedik helyen végzett, a második szabadedzésen viszont Norris a 10., Ricciardo pedig a 14. lett, így tisztán a köridőket nézve visszacsúsztak a középmezőny második felébe.

Még több F1 hír:

A szabadedzések után Ricciardo azt mondta, nem tudja, pontosan mi történt, viszont úgy érzi, hogy amíg a többiek előre, addig ők hátraléptek a két edzés között – viszont hozzátette, nem aggódik.

„A péntek délelőttünk rendben volt, azt gondolom, jól kezdtünk. A délután már trükkösebb volt, még most sem igazán tudjuk, hogy miért vesztettük el a sebességünket. A pálya változott egy kicsit, közel 10 fokkal melegebb lett a pálya, ami biztosan hatással volt az egyensúlyra.”

„De nekem úgy tűnik, hogy mi hátraléptünk, míg a többiek előre. Nem aggódom, de az is biztos, hogy este ki fogjuk elemezni a történteket és megpróbáljuk megérteni azokat, hogy szombaton ismét olyan tempót mutathassunk, mint péntek délelőtt” – mondta Ricciardo az FP2 után.

Vettel az ütközéséről: „Kifogott rajtam a szél…”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: „Nehéz időmérő elé nézünk”
Következő cikk „Olyan, mintha Bottas és Hamilton sisakot cserélt volna…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország