Ricciardo: úgy éreztem, teljesen más tapadással dolgozom, mint a többiek

A McLaren pilótájának a legutóbbi hét versenyhétvégéből mindössze egy alkalommal sikerült pontszerző helyen zárnia, a Brit Nagydíjon pedig DRS- és tapadási problémái miatt úgy érezte, képtelen felvenni a versenytársak tempóját.

Daniel Ricciardo, McLaren MCL36, Kevin Magnussen, Haas VF-22

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Ricciardo csupán a 14. rajtkockát szerezte meg a szombati, esős időmérő edzésen Silverstone-ban, majd a Csou balesetét követő piros zászlós megszakítás után a 12, pozícióból vághatott neki a versenynek.

A futam első szakaszában sikerült felkapaszkodnia a legjobb tízbe, de a huszadik körben a McLaren kihívta a kemény keverékű abroncsokért, ezután pedig elkezdődött a kálváriája.

Az ausztrál pilóta mindössze 12 kört töltött kint az új gumiszetten, ugyanis a DRS meghibásodása miatt hamarosan ismét ki kellett állnia a bokszba, aminek következtében körhátrányba került és már nem sok esélye maradt a pontszerzésre.

Még több F1 hír:

„Amikor újraindult a verseny, csak a tapadással küzdöttem. Egyszerűen nem éreztem, teljesen más tapadással dolgozom, mint a többiek és ez egyre inkább felemésztett, nem igazán tudtam semmit tenni ellene“ - mondta Ricciardo.

„Őszintén szólva valami kissé furcsa volt. Emlékszem, amikor a hatos kanyarban fékeztem, úgy éreztem, az autó össze-vissza táncol alattam. Azt hittem, defektet kaptam, így amikor ránéztem a hátsó gumira, láttam, hogy a DRS nyitva maradt“ - magyarázta a McLaren versenyzője.

 

„Visszamentem a bokszba, hogy megjavítsuk, de aztán már nyilvánvalóan nem tudtuk használni, ugyanis félő volt, hogy nyitva marad. A biztonsági autós szakasz után már nem tudtam támadni a többieket. Egyszerűen nem voltunk elég gyorsak“ - tette hozzá az ausztrál.

Ricciardo azt is elmondta, hogy a tapadással már a májusi Spanyol Nagydíjon is akadtak problémái, és továbbra is úgy érzi, az abroncsai nem működnek a megfelelő tartományban.

"Örülök Sainz sikerének, de Leclerc még törött első szárnnyal is gyorsabb volt nála"


Az idei Le Mans-i 24 órás sem múlt el kicsúszások és komolyabb törések nélkül, most pedig mindegyiket megnézheted az alábbi videóban!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso nem hitt abban, hogy Sainz nyerhet
Következő cikk Marko szerint a Mercedes vissza fog esni Ausztriában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország