Ricciardo úgy érezte magát első napján az AlphaTauriban, mintha "sosem ment volna el"
Daniel Ricciardo elmondta, úgy érezte magát, mintha „sosem ment volna el” a Forma-1-ből, miután a Magyar Nagydíj pénteki szabadedzésein egész jó teljesítményt mutatott.
Az ausztrál pilóta az AlphaTauri színeiben tért vissza a Hungaroringen, akik Nyck de Vries helyére ültették be. Az eső áztatta első szabadedzésen egyike volt azon versenyzőknek, akik egy gyorskört sem tudtak menni, a délutáni második gyakorlás tabelláján a 14. helyen végzett, kevesebb mint fél másodperccel csapattársa, Juki Cunoda mögött.
Az autóból kiszállva Ricciardo elmondta, bőven van még hova fejlődnie, de bíztató jelnek tartotta, hogy első napja alatt az AT04-ben semmi komolyabb probléma nem merült fel: „A helyezés egyelőre valószínűleg nem számít túl sokat.”
„Azt hiszem, a mai nap inkább arról szólt nekem, hogy felmérjem, hányadán állok az autóval és elég ismerős érzés volt. Nyilván hatalmas figyelem összpontosul most rám, de amint felvettem a sisakot és beültem az autóba, olyan volt, mintha sosem mentem volna el, ez pedig elég jó érzés.”
Ricciardo szerint az autója beállításainak javításával és azzal, hogy egyre jobban hozzászokik idővel a Forma-1-es géphez, a holnapi időmérőn jó teljesítményt nyújthat: „Szerintem van még bennem ennél több és persze, már most éreztem, hogy vannak dolgok az autón, amin lehetne alakítani. Egyelőre elég optimista vagyok. Úgy látom, Jukinak is elég jó napja volt, szóval ha ezek a dolgok összejönnek, holnap rendben lehetünk.”
Az egyik terület, amin Ricciardo szerint tudna csiszolni magán az az, hogy az új gumikat kevésbé kímélje, miután a második szabadedzésen kipróbálhatta azon lágy és kemény keverékeket, amiket a holnapi időmérőn is használnia kell: „Szerintem az első szett a közepesen nem volt olyan rossz. Dolgozunk még rajta. Aztán a lágyakon még mindig meg kell tanulnom, hogyan rakjak össze egy kört.”
„Összességében viszont jól éreztem magam ma az autóban. Vannak dolgok, amiken még csiszolhatnék magamban, de ezek miatt nem aggódok nagyon. Aztán vannak még dolgok az autóban is, amin még lehetne fejleszteni.”
A Magyar Nagydíj második szabadedzésének összefoglalóját itt olvashatjátok.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.