Ricciardo: totálisan megérdemeltem a büntetést
Újabb csalódást keltő hétvégén van túl a McLaren ausztrál pilótája, akinek bár volt emlékezetes megmozdulása a Magyar Nagydíjon, összességében ismét rossz futamot zárt.

Nem akar összeállni a kép Daniel Ricciardo számára, aki újabb kudarcba fulladó futammal a háta mögött utazhat el a négy hetes nyári szünetre.
A McLaren versenyzője kifejezetten stabil kvalifikációt teljesített a Hungaroringen és a versenyen is volt egy emlékezetes megmozdulása, amikor az egymással viaskodó Alonsót és Ocont egyszerre előzte meg, végül azonban csak a 15. helyen fejezte be a futamot.
Ebben szerepet játszott az is, hogy Lance Stroll megforgatásáért begyűjtött egy öt másodperces büntetést, de enélkül sem lett volna semmi esélye a pontszerző helyek egyikének megszerzésére.
Az incidens azok után történt, hogy az Aston Martin versenyzője kiállt lágy abroncsokért és a bokszból éppen Ricciardo mellé tért vissza. Az ausztrál a verseny ezen pontján a sokat kritizált kemény keverékű gumikon körözött és tudta, hogy nagyon nehezen fogja maga mögött tartani a kanadait.
„Hogy őszinte legyek, amint meghallottam, hogy a lágyakon jön ki a bokszból, azt gondoltam magamban, ez nagyon nehéz lesz. Láttam, mennyire jól tapad az egyes kanyarban, és tulajdonképpen nem is akartam befordulni mellette a kettes kanyarba, mert tudtam, hogy kívülről fog próbálkozni“ - magyarázta Ricciardo.
„Egy kicsit korábban is fékeztem a megszokottnál, mert tisztában voltam azzal, ha keményen belemegyek a csatába, pontosan azt fogom tenni, amit végül tettem. Úgy éreztem, elég helyet hagytam neki, de a valóságban mégsem volt így“ - ismerte el az ausztrál.
Ricciardo szerint teljesen jogosan kapott büntetést, és ő maga is elismerte, hogy nagyon rossz döntés volt felrakni a McLarenre a kemény keverékű abroncsokat, ami végül Charles Leclerc vesztét is okozta.
„Egyszerűen nem tudtam használni a gumikat. A közepes keverék időnként rendben volt, de trükkösen kellett bánni azzal is. Az pedig gyorsan kiderült, hogy a lágy abroncsok nem lesznek jók ezen a napon" - fogalmazott Ricciardo.
A versenyző kitért az Alonsót és Ocont maga mögé utasító manőverre is. „Ez volt az egyetlen jó része a versenyemnek, mert az idő nagy részében csak hátrafelé haladtunk. Ez egy kicsit feldobott“ - zárta az ausztrál.
A Mercedes illegális gázpedállal gyanúsítja a Ferrarit – sajtóinformáció!
Nézzétek meg, milyen egy virtuális kör a Hungaroringen!
„A Ferrari varázslatos módon talált egy újabb módszert arra, hogy Leclerc veszítsen”
Verstappen elárulta, miért forgott meg a Hungaroringen
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.