Ricciardo tavaly elhagyhatta volna a Red Bullt, de Ő továbbra is hisz a bikákban!

Ricciardo tavaly elhagyhatta volna a Red Bullt, de Ő továbbra is hisz a bikákban!

Daniel Ricciardo nem hisz benne, hogy a 2016-os Forma-1-es szezon sokban különbözik majd a tavalyi évtől, még úgy sem, hogy azt elismerte, „optimizmus uralkodik ” a csapatban a hátrány csökkentését illetően.

Ricciardo úgy kezdett neki a 2015-ös szezonnak, hogy 2014-ben három futamgyőzelmet is zsebre tehetett, így nem véletlenül hitte, hogy a bajnoki csata egyik szereplője lehet majd.

Ez nem így történt, sőt a Red Bull az egész szezonban a gyenge és megbízhatatlan Renault erőforrás miatt szenvedett, míg a Mercedes továbbra is megtartotta dominanciáját, és a Ferrari is hatalmasat lépett előre.

Mivel a szabályok elég stabilak maradnak 2016-ban, így a négyszeres osztrák bajnokcsapat nem sok jóra számíthat idén – a 26 éves ausztrál szerint az erősorrend nagyjából változatlan marad.

„Nyilvánvalóan azon vagyunk, hogy jobb legyen, hiszen tavaly kicsit szenvedtünk.” – árulta el Ricciardo az ausztrál rádió show-ban, a SEN Breakfast-ben.

„Idén a szabályok nem változnak sokat. Sokat tanultunk a tavalyi szezonból, de egyik napról a másikra nem tudunk csodát művelni.”

„Ennek ellenére optimizmus uralkodik a csapatban, és valamennyire csökkentenünk kell a hátrányunkat. Melbourne-ben erősebbnek kell lennünk, mint tavaly. Talán ez minden, amit kérhetek, csak biztosnak kell lennem benne, hogy mindent megteszek, amit meg kell tennem.”

//

Akkor egyelőre ennyit a 2016-os Ferrariról... fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Monday, January 18, 2016

Daniil Kvyat 2015-ben több pontot szerzett, mint Ricciardo, de ennek ellenére az ausztrál még mindig nagy név a paddock-ban.

Ricciardo az F1i-nek elárulta, hogy tavaly júniusban csapatot válthatott volna, és a nevét összefüggésbe is hozták a Ferrarival.

Ami pedig a 2017-es terveket illeti – az ausztrál nem siet sehová a szezon végéig.

„Jelen pillanatban a legjobbal akarsz lenni… nyilvánvalóan a legjobb esélyt akarom biztosítani magamnak, hogy a győzelemért harcolhassak. A legjobb autóban akarok ülni, a legjobb csapatnál, a megfelelő időben. Ideális esetben ez a Red Bull, ennyi.”

„A Ferrari nagy múltra tekint vissza, és sok versenyző álma, hogy egy nap a vörösökkel versenyezzen. Meglátjuk mi történik a pályán. Egyelőre nekem marad a Red Bull.”

„Szerintem minden eszközünk megvan ahhoz, hogy sikerüljön. Remélhetőleg az elkövetkező egy-két évben egy kicsit könnyebb dolgom lesz, és nem kell majd keresgélnem!” (nevet)

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo
Cikk típusa BRÉKING