Ricciardo szerint talán nem Schumacher volt a leggyorsabb versenyző

Daniel Ricciardo kételkedik abban, hogy Michael Schumacher lett volna a Forma-1 leggyorsabb versenyzője, ugyanakkor maximálisan elismeri azt, amit a német legenda képviselt.

Michael Schumacher, Ferrari F310

Michael Schumacher, Ferrari F310

Rainer W. Schlegelmilch

Michael Schumacher azon kevesek közé tartozik, akik már az aktív karrierjük ideje alatt legendává váltak. Ráadásul mindezt nem az 50-es, a 60-as, a 70-es, vagy a 80-as években, amikor még minden más volt.

Még több F1 hír:

Schumacher sikereit sokan a Ferrarival kapcsolják össze, de nem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy az első két címét a Benettonnal érte el, ahol akár még több győzelme lehetett volna. Ugyanez igaz a Ferrarira is.

Ez a 7 világbajnoki cím azonban bőven elegendő volt arra, hogy minden idők legeredményesebb versenyzője legyen. Időközben Lewis Hamilton megközelítette őt, és a brit egyetlen egy trófeára van attól, hogy beállítsa ezt a rekordot.

A Ferrarinál 2000 és 2004 között mindent megnyert, amivel sok rekord döntött meg. Ugyanakkor ez feltétlen még nem jelenti azt, hogy ő lett volna a leggyorsabb. Daniel Ricciardo, a Renault F1 Team pilótája, aki jövőre már a McLaren színeiben fog versenyezni, a Formula 1 Magazine kérdésére elmondta, mit gondol erről.

 

Fotó készítője: Motorsport Images

A magazin arra kérte Ricciardót, hogy állítsa össze a tökéletes versenyzőt, figyelembe véve a különböző tulajdonságokat. Ez természetesen nem könnyű, mert számos nagy pilótája van a Forma-1-nek, akik egytől egyik egészen kiválóak voltak.

„Michael Schumachert amiatt választanám, mert annyira állhatatos és kitartó volt.” - idézte Ricciardót a PlanetF1. „Nem hiszem, hogy ő lett volna a valaha volt leggyorsabb versenyző, de az eltökéltsége igazán különbséget jelentett.”

„A listám következő részét Alain Prost intelligenciája adja, kombinálna a tiszta sebességével, és ott van Ayrton Senna eltökéltsége, aki minden versenyt meg akarta nyerni. Végül Mario Andretti kvalitását emelném ki, aki simán mozgott a kategóriák között, érintvén a Forma-1-et is, mint amikor azt az IndyCarra cserélte le.”

Ricciardo úgy látja, egyik pilótája sem hasonlít igazán egymásra, mind más és más karakterek. A közös pont az egyedülállóság, és az a fajta különlegesség, amit képviseltek a pályafutásuk során. Ezek tették őket nagy legendákká.

„Ayrton Senna könyörtelen volt a pályán, de egyúttal nagyon szerény is. Amikor magamra nézek, nem mondhatom azt, hogy ilyesvalakit látok. Kétségtelen, hogy van néhány közös vonásom a múlt versenyezőivel, de szerintem néhány újdonságot is bevezettem a sportba. Elég egyedülállónak gondolom magam.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso terve 2021-re: „F1, Endurance, vagy IndyCar”
Következő cikk A Mercedes a versenyzők kiválasztásánál a személyiséget is nagyon nézi

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország