Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Futam
15 Óra
:
50 Perc
:
35 Másodperc
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

Ricciardo szerint Silverstonera kiderülhet, mit tud az idei Renault

megosztás
hozzászólás
Ricciardo szerint Silverstonera kiderülhet, mit tud az idei Renault
Szerző:
, Szerkesztő

Daniel Ricciardo, a Renault pilótája úgy érzi, a tegnapi és azelőtti nyolcadik helyüknél az autó tempója alapján jobbat is tudtak volna elérni, de így is biztos benne, hogy jobb gép van alattuk, mint tavaly.

A Renault F1 Team egy nyolcadik helyet biztosított be magának a második osztrák hétvégén, ami mellé múlt héten is hoztak egy ugyanilyet, illetve múlt héten és most is feladni kényszerült egyik pilótájuk a versenyt, múlt héten Ricciardo, most Esteban Ocon állt ki hűtőgondok miatt.

A csapatnak semmiképpen sem ez a kedvenc pályája, hiszen a múlt hétvége előtt még pontot sem tudtak szerezni a Red Bull Ringen. A futam után Daniel Ricciardótól azt kérdezték meg, mennyire tekinthető jó jelnek az, hogy eleve egyik mumusuknak tekinthető helyszínükön tudtak pontokat szerezni?

„Mindenképpen vannak pozitív jelek és ha a futam első felét nézem, a közepeseken voltam, a többiek pedig a lágyakon, de ennek ellenére is elég közel tudtam menni Sainz és Albon idejéhez. Szóval szerintem fejlődtünk valamicskét, ráadásul ahogy mondtad, egy olyan pályán, ahol eddig nem voltunk jók.”

Még több F1 hír:

„Egészen kíváncsi vagyok én is, hogy a következő futamokon mi lesz. Silverstone-ban jól mentünk tavaly, meglátjuk, ha már ott vagyunk, mit tudunk. Tavaly nyolcadikak voltunk, most is, de úgy, hogy… nem igazán akarom ezt így mondani, de szerintem a tempónk alapján jobb helyen is végezhettünk volna.”

„Ezek a hármasfogatok nagyon jók, mert jövő héten ismét van esélyünk, mindenesetre mindenképpen előre haladunk. Szerintem a lágyak miatt még kell kicsit elemezgetni, a végén a közepeseken a többiek sokkal gyorsabbak voltak. Meglátjuk, mit tudunk. Összességében viszont az autó jobb, ez biztos.”

 

A Renault és a Racing Point között közben a franciák tegnapi óvása nyomán elharapózó diplomáciai küzdelem kezd kibontakozódni.

Ajánlott videó:

Emiatt sem fair Albon sebességét kritizálni Verstappennel szemben?

Előző cikk

Emiatt sem fair Albon sebességét kritizálni Verstappennel szemben?

Következő cikk

A Red Bull szerint türelmesnek kell lenniük Albonnal

A Red Bull szerint türelmesnek kell lenniük Albonnal
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Stájer Nagydíj
Alesemény Futam
Versenyzők Daniel Ricciardo
Csapatok Renault F1 Team
Szerző Kolláth Benjámin