Ricciardo szerint ő az F1 leginkább alulértékelt pilótája

Ugyan elég komoly dráma zajlik most a McLarennél, és Daniel Ricciardo jövője erősen kérdésessé vált, az ausztrál így is talált időt arra, hogy elmondja, kit tart a mezőny jelenlegi legalulértékeltebb versenyzőjének.

Daniel Ricciardo, McLaren, stops in the paddock for a fan to take a picture

Daniel Ricciardo, McLaren, stops in the paddock for a fan to take a picture

Carl Bingham / Motorsport Images

Ricciardo az Express Sport interjújában beszélt erről a témáról, és Pierre Gaslyt nevezte meg választásának, akinek pályafutása talán némileg hasonlóan kezd alakulni az övéhez, egykori Red Bull-pilótaként pedig meg tudja érteni a francia mostani helyzetét.

Gasly még 2017-ben csatlakozott az F1-hez a Toro Rossóval Danyiil Kvjat helyetteseként, majd egy remek első teljes szezon után 2019-ben megkapta élete nagy lehetőségét a Red Bullnál Max Verstappen mellet.

Ezzel azonban nem tudott élni, és a gyenge teljesítménye miatt féltávnál Alex Albonra cserélték őt az energiaitalosok. „Eljutott a csúcsra, de amilyen gyorsan sikerült neki, olyan gyorsan le is került onnan. Remek tulajdonságokat és komoly kitartást mutat, hiszen még mindig küzd” – vélekedett Ricciardo.

Még több F1 hír:

„Sok mindenen ment keresztül, de közben sikerült egy futamot is nyernie 2020-ban. Volt pár dobogós helye is, tehát amikor már mindenki leírta, ő még erősebben jött vissza.”

Mostanság Ricciardót is leírják, bár azért hozzá kell tenni, hogy nem feltétlenül alaptalanul, hiszen a McLarennél eltöltött eddigi másfél éve alatt csupán egyetlen nagy húzása volt a monzai futamgyőzelemmel, és azt leszámítva folyamatosan Lando Norris árnyékában vezet.

Gasly kapcsán viszont még hozzátette: „Örülök neki, mert kedvelem őt, és versenytársként is becsülöm, amit csinál. Eljutni a csúcsra nagyon nehéz, de ott maradni még nehezebb. Ő 12 hónap alatt elég komoly hullámvasúton ment át, utána viszont keményen visszavágott, amikor már leírták őt.”


Ilyen egy virtuális kör a Hungaroringen

Bottas szerint muszáj lesz jobban a gázba taposniuk a második félévben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Webber a Vettel elleni rivalizálásáról: „Láthatóan nagyon feszült volt”
Következő cikk Az F1 egész éves programokat tervez Las Vegasba

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország