Ricciardo szerint már teljesen otthonosan mozog a Renault-nál

Daniel Ricciardo elmondta, versenymérnökével úgy készülnek a hétvégékre, hogy meghatároznak egy területet, amin belül a beállításokkal mozoghatnak, és úgy érzi, ez a Red Bulltól átmentett módszer működik.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Jerry Andre / Motorsport Images

Daniel Ricciardo első szezonját teljesíti a Renault-nál, korábban saját bevallása szerint is volt problémája azzal, hogy megszokja az új helyzetet. A Szingapúri Nagydíjat a világbajnokság nyolcadik helyéről váró ausztrál azonban most már úgy érzi, teljesen belejött szerepébe a csapatnál, és már megvannak azok a kialakított módszerek, melyek alapján a versenyekre felkészülnek:

„Úgy érzem sokat változtak a módszereink. Valamilyen szinten ez nekem is köszönhető, mert – és most nem a csapat nevében akarok beszélni – de személyesen az én autómon egyre inkább kezdem megtalálni azokat a dolgokat, amik jól működnek. Év elején még arra ment el az energiám, hogy megismerkedjek vele.”

 

„Most már sokkal kényelmesebbnek érzem a kocsit, és már a versenymérnököm is egyre biztosabb a dolgában, magunk között már előre tudjuk, milyen beállításokat fogunk használni a hétvégéken, ezeken nem is nagyon szoktunk változtatni menet közben, és ez nem csak nálam van így, szerintem Nico is így áll már a dolgokhoz.”

„Nem mindig ugyanazokkal a beállításokkal megyünk, de mindkét autó révén tanulunk újabb dolgokat. Mondjuk ez főleg rám, és az én kocsimra igaz, de ha visszanézek az első pár versenyre idén, akkor azért sokkal inkább újdonságnak hatott a dolog. Még akkor gondoltam vissza a Red Bullos időszakomra, kérdezgettem az egyes trükkökről magamat, hogy vajon itt is működnek-e? Újra kell tanulnom mindent? Szóval igen, kicsit ilyen próbálgatás ment az elején.”


Lewis Hamilton már a McLarennél is kipróbálhatott pár nagyon érdekes és legendás autót. Ezek közül a legértékesebb a Mercedes W125 volt, ami 1934-ben mutatkozott be.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Visszadobták az Alfa Romeo fellebbezését, Kubica pontszerző marad
Következő cikk Vettel Szocsiban is megtenné az utolsó lépést

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország