Ricciardo szerint idén is legyőzhette volna Verstappent a Red Bullnál

Daniel Ricciardo a megbízhatósági gondjai miatt egy idő után már nem foglalkozott a statisztikákkal, de úgy érzi, képes lett volna legyőzni Max Verstappent.

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing and Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az idei volt a harmadik olyan szezon, amikor Verstappen és Ricciardo egymás mellett versenyezhetett a Red Bull Racing istállónál. Igaz, a 2016-os idényben Max csak a Spanyol Nagydíjtól volt az alakulat pilótája, de Barcelonában rögtön nyerni tudott.

Még több F1 hír:

A 2018-as kiírás első felében Verstappen a szerencsétlenebb futamai miatt egy nagyobb hátrányt szedett össze Ricciardóval szemben, aki Kínában és Monacóban is nyert. Ezt követően fordult a kocka, és „Mad Max” fejben is sokkal erősebb teljesítményt nyújtott, mint korábban.

Daniel számára az igazi szúrást azonban a technikai gondok vitték be, és Monaco után még csak dobogója sem volt.

„Ha belegondolunk, akkor hat olyan futam volt, ahol nyerhettem volna. Ebből kettőt húztam be, míg a másik négy nagydíj ideje alatt mindig volt némi dráma az oldalamon.” – kezdte Ricciardo a Motorsport.com kérdésére.

„Melbourne-ben büntetést kaptam, még mielőtt a szezont elkezdhettem volna. Bahreinben a versenyem egy kör után véget ért, míg Kínában látványos módon tudtam nyerni.” – tette hozzá a Renault-hoz szerződött versenyző.

Ricciardo és Verstappen az idény során többször is túl közel került egymáshoz. Bakuban összeütköztek egymással, és mindketten kiestek. A Red Bull rendkívül dühös volt emiatt, teljesen jogosan.

„Akkor ott volt Baku, ahol mindannyian tudjuk, hogy mi történt. Barcelonában pedig a biztonsági autó mögött megpördültem, aztán Monacóban újra nyertem. Amilyen jól ment az első hat verseny, olyan őrülten folytatódott számomra a szezon.”

A tapasztalt versenyző a bajnokságot csak a 6. helyen fejezte be. Verstappen ezzel szemben majdnem dobogós lett.

„A szezon során volt egy pont, valószínűleg annak közepén, amikor eljutottam egy pontra, ahol már nem érdekeltek a statisztikák.”

Ricciardót ekkor már kicsit sem érdekelte az, hogy kevesebb pontot gyűjt, csak arra koncentrált, hogy a lehető legjobban végezze el a munkáját, független attól, hogy az időmérőkön szinte végig kikapott a csapattársától, míg a versenyeken sokat veszített a megbízhatósági kérdések miatt.

„Ha a lehető legjobb módon végzem el a munkámat, akkor talán legyőzhettem volna Maxet, de ha nem, akkor legyen így, és a következő nap újra harcba szállok. Egyszerűen csak azt akartam tenni, amire képes vagyok. Ha ez működik, akkor működik, ha pedig nem, akkor az élet megy tovább.” – folytatta Ricciardo, hozzátéve, hogy végig ezen volt, de nem akarta azt, hogy ez az egész túlságosan is nagy nyomást helyezzen rá.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Történelemóra az ünnepek között: a Honda F1-es története videón
Következő cikk Sainz szerint a McLaren jövőre megérkezhet a negyedik helyre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország