Ricciardo szerint Hülkenberg nagyon összekapta magát

Daniel Ricciardo, a Renault versenyzője az Orosz Nagydíj időmérője után elmondta, örül, hogy az első 10 között van, még ha a tizedik helynél jobbat is várt, és szerinte Nico Hülkenberg megérdemelten végzett előtte.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Zak Mauger / Motorsport Images

A Renault-nak sikerült a mai időmérő edzésen teljesíteni a minimális célt, mindkét autójuk bejutott a Q3-ba, ahol végül Nico Hülkenberg lehetett boldogabb, hisz a hetedik helyre kormányozta az autót a két McLaren közé (a három kocsi egyébként egy tizeden belül volt). Daniel Ricciardo pedig az utolsó lett a záró szakaszban, de ettől még nem vesztette el a jó kedvét:

„Voltak jó pillanataim, a Q3-ba jutás már boldoggá tett, mert az előző szakasz elég szoros volt. Egész hétvégén kicsit le vagyok maradva Nicótól, most értékeltük ki az edzést, egymáshoz viszonyítva néztük a köröket, vannak bakik, amik kihoznak egy kis különbséget köztünk. Semmi kirívó, de egyszerűen nem vagyok olyan gyors. A holnappal kapcsolatban magabiztosabb vagyok, versenyen mindig jobban tudok menni, szóval jobb teljesítményre számítok.”

Még több F1 hír:

Az ausztrál versenyző részletesebben is kitért arra, hogy hol kap sokat csapattársától:

„A közepes sebességű kanyarok nagy része bukó. A második szektorban kaptam tőle a legtöbbet, amikor egymásra vetítették a köreinket, látni lehetett, hogy sokkal magabiztosabban kezeli a kanyarokban a kocsit, jobban uralja a hátulját. Szóval kicsit gyorsabban kell a kanyarokban mennem, és jobban kigyorsítani. Túl óvatos voltam, mindent kontroll alatt akartam tartani, mielőtt a gázra lépek, Nico magabiztosabb volt. Ettől eltekintve szép tiszta köröm volt. Tiszta és lassú.”

 

Ricciardo szerint túlzott óvatossága nem tudható be annak, hogy tegnap sikerült összetörnie az autót:

„Szerintem a pénteket már elengedtem. Hogyha valami pozitívumot le tudok a mai napból vonni az ez, mert általában az ilyeneket szinte azonnal magam mögött tudom hagyni. Hogyha tudom, hogy mi csúszott félre, akkor legközelebb ugyanúgy be tudom támadni azt a részét a pályának, ahol kicsúsztam, szóval nem ez volt a baj. Inkább Nico érdemének tudnám ezt be, sokat gyorsult tegnap reggel óta, látszik, hogy jól érzi magát. Persze mindannyian tudjuk, hogy nagyon gyors tud lenni, és most úgy néz ki, eléggé összekapta magát.”


Alex Davison igen látványosat bukott az S5000 eseményén. Szerencsére a pilóta megúszta, de a korlát és az autó nem igazán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nagyot húzott a McLaren, ismét: Norris emeli a kalapját
Következő cikk Bottas örül, hogy nincs ott az első sorban Szocsiban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország