BRÉKING

Ricciardo szerint Hamilton érdemli meg a legjobban a bajnoki címet

A Red Bull Racing ausztrál versenyzője szerint Lewis Hamilton az, aki leginkább megérdemli idén a bajnoki címet.

Daniel Ricciardo egészen az Amerikai Nagydíjig matematikailag esélyes volt arra, hogy bajnok legyen 2014-ben. Az ausztrál hiába teljesített ismét fantasztikusan, az újabb kettős győzelemmel eldőlt, hogy már csak a brit bajnok, vagy Nico Rosberg érhet fel a csúcsra Abu Dhabiban.

Ricciardo a csütörtöki médianapon Brazíliában azt mondta, Lewis az, aki a leginkább megérdemli a címet.

„Igen, mert ő volt az, aki jobb munkát végzett, valamint a technikai gondjai ellenére talpra tudott állni és átvette a vezetést a bajnokságban. Ő az, aki többször nyert,”

Daniel szerint igazságtalan lett volna azt állítania, hogy elvesztette a címet, ha Abu Dhabiban még esélyes lett volna.

„Jól tudtuk, hogy mekkora a Mercedes fölénye. Remek érzés volt futamokat nyerni előttük, de mindvégig tudtuk, hogy az esélyek egészen alacsonyak. Éppen emiatt igazságtalan lett volna azt mondanom Abu Dhabiban, hogy elbuktam a címet, ha még ott esélyes lettem volna.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Úgy vélem, hogy ennek ellenére nincs miért sajnálkoznom, mert futamokat nyertem idén és összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, akárcsak a csapatom.”

A másik oldalon természetesen Sebastian Vettel a honfitársa sikeréért szorít.

„Nico egy remek versenyző. Nem lesz könnyű dolga, de koncentráltnak kell maradnia és, ha eléggé hisz magában, akkor sikerülhet. Nekem is sikerült, méghozzá két hasonló helyzetben is.”

#t=3415

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso előtt nyitva áll pár ajtó: most a Ferrari élvez prioritást, ne csacsogjunk
Következő cikk Egy valamit biztosan utál Raikkönen a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország