Ricciardo szerint a rajongók meg fogják szeretni a Red Bull „életmentő fejlesztését”

Ricciardo szerint a rajongók meg fogják szeretni a Red Bull „életmentő fejlesztését”

Daniel Ricciardo már nagyon várja a pillanatot, amikor pályára gurul a Red Bull félig zárt pilótafülkéjével Szocsiban péntek délelőtt.

Mint ismeretes, Ricciardo lesz az első, aki éles körülmények között tesztelheti a Red Bull félig zárt pilótafülkéjét, méghozzá az idei Orosz Nagydíj első szabadedzésén.

A rajongók sokkal pozitívabban állnak hozzá, mint a halóhoz, mely hamar lekerülhet az FIA listájáról, látván a Red Bull fejlesztését.

„Ez egy nagyon érdekes megoldás, amit eddig csak szimulációs környezetben próbálhattunk ki. Kíváncsi vagyok, hogy milyenek lesznek a visszajelzések, amikor pályára gurulunk vele. Nem gondolnám, hogy rossz lenne a helyzet, és ez egy sokkal esztétikusabb megoldás, mint a halo.”

„Holnap délelőtt az első szabadedzésen minden bizonnyal nagyobb figyelmet fogok kapni, mint eddig összesen, pedig volt már pár jó versenyem és győzelmem… Úgy vélem, jó döntés, hogy mindezt a nagyközönség előtt próbáljuk ki először, így senki nem fog lemaradni róla.”

r1

„Eddig nem igazán tudok rosszat mondani a fejlesztésre. Sőt, összességében azt mondanám, hogy az első benyomások szerint a megoldás nagyon is rendben van. Amikor a volán mögött ülök, a halótól eltérően többet látok, és kicsit sem mondanám zavarónak, hiszen a Red Bull úgy alakította ki a szerkezetet, hogy az ne zavarjon bennünket vezetés közben. A valóságban azonban más lehet a helyzet, de ez egy jó alkalom lesz arra, hogy mindezt ilyen körülmények között is megtudjuk. De tudjuk, hogy még sok teszt vár ránk a folytatásban, de a kép biztató, és nem hiszem, hogy a láthatóság nagy gondot jelentene.”

„Jelen állás szerint ez csak egy prototípus, és egy olyan autóra szereljük fel, mely nem ezen rendszer köré épült. Ha jövőre bevezetik, akkor az egy sokkal inkább alkalmazkodó megoldás lesz aerodinamikailag, de addig még sok idő van. Egyelőre tehát nem foglalkozom ezzel, de később fontos jelentősége lesz.”

„Sokan kíváncsiak arra, hogy mi van, ha esik az eső, vagy olajszennyeződés kerül a felületre. Az egyik ilyen megoldás lehet az, amit a NASCAR-ban láthatunk a letéphető fóliákkal, de a vízszerkezet is a fejlesztések között említhető. Ezen kívül vannak más megoldások is a kérdés kiküszöbölésére.”

r2

„Nyilvánvalóan a Forma-1 egy teljesen más képet kapna ezzel, de ha életetek menthetünk vele, akkor nem kérdés, hogy szükség van rá. Azt hiszem, ha a múltat nézzük, akkor jó néhány versenyző esetében segíthetett volna. Biztos vagyok benne, hogy ez a jövőben is így lenne. Persze szokatlan lehet, de ha megnézzük azt, hogy korábban milyen változtatásokat fogadtak el a nézők, akkor ezzel sem lehet gond. Gondoljunk csak a 2009-es autókra… Nagyon sokan kritizálták azokat az autókat, de nem sokkal később megszokták őket. Ez azért is van, mert lépésről lépésre finomítjuk a designt, és ez itt sem lenne másképp.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo
Cikk típusa BRÉKING