Ricciardo szerint a Mercedes képes lesz kezelni a helyzetet a technikai gondokkal

A Renault F1 Team ausztrál versenyezőjét, Daniel Ricciardót meglepte, hogy ennyi technikai hibát látott az első hétvégén a Forma-1-ben. A Renault és a Mercedes sem úszta meg.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team in the press conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Daniel Ricciardo az utolsó szezonjára készül a Renault-val, mivel aláírt szerződése van a McLaren-Mercedesszel, ahol az újdonsült dobogós Lando Norris lesz a csapattársa. Ricciardónak már nem sikerült ilyen jól a nyitány.

Még több F1 hír:

„A részemről annyit mondhatok, hogy a verseny természetesen idő előtt ért véget számomra, túl hamar. Látván azt, hogy mi történt a versenyen, biztos vagyok benne, hogy ott lehettünk volna egy zsák ponttal a végén. Ez most nyilvánvalóan nem úgy alakult, mint szerettük volna.”

„Annyira mégsem vagyok lesújtva, mivel a következő hétvégén újra itt leszünk, szóval optimista vagyok azt illetően, hogy hamarosan minden rendben lesz.” - folytatta Ricciardo, aki elmondta, hogy hűtési gondjai voltak.

„Egy hűtéssel kapcsolatos kérdés szólt közbe, így a motor hőmérséklete elég gyorsan emelkedni kezdett. Nemigazán éreztem ezt, csak a srácok szóltak, hogy hozzam be az autót, és kapcsoljak biztonságos üzemmeódba, még azelőtt, hogy rosszabbá vált volna a helyzet.”

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Szóval azt hiszem, mindent időben megmentettünk, de egy igen gyors hívást kaptam, hogy változtassam meg a motor üzemmódját, és hajtsak be a bokszba. Meg kellett mentenünk a motort, mivel szükség van rá pár versenyen.”

A Mercedesnél is voltak technikai gondok, ahol mindkét autó kieshetett volna. A váltógondok súlyosnak tűntek. Ricciardo látta mindezt, de úgy véli, hogy a németek már közel lehetnek a megoldáshoz, akik elérhetetlenek a középmezőny számára.

„Azt hiszem, nagyon közel vannak ahhoz, hogy megismerjék a probléma forrását, és amennyire én tudom, ez olyasvalami, amit még meg lehet javítani és kezelni a következő hétvége kapcsán. Nem ismerem mások pontos problémáját, de minden bizonnyal úgy tűnt, hogy sok minden történt.”

„Egy ideje már nem versenyeztünk, de talán a forró hőmérséklet játszott szerepet, nem tudom. A Mercedes, a Red Bull, a Haas és másoknak is volt problémája. Azt hittem, hogy az első verseny a pilóták miatt lesz vad és problémás, nem pedig a mechanika játszik szerepet. Talán a következő hétvégén más történeteket fogunk látni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Bottas nem tudja, miért ennyire jó a Red Bull Ringen, és nincs feszültség közte és Hamilton között
Következő cikk Sainz szerint idén még lehet dobogós a McLaren

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország