BRÉKING

Ricciardo: Szeretnék a Ferrarinak versenyezni a Forma-1-ben!

Daniel Ricciardo nem titkolózik, ha a Ferrariról van szó, és elismerte, szívesen versenyezne az olaszoknak a Forma-1-ben.

A Ferrari 2007 óta nem nyert egyéni címet a királykategóriában, és szép lassan ennek már 10 éve… Ennek ellenére az ikonikus márka továbbra is komoly húzóerő a versenyzők számára.

Erre az egyik legjobb példa Sebastian Vettel átigazolása, aki a Red Bullal 2010 és 2013 között mindent megnyert, majd következett egy gyengébb év számára 2014-ben, és 2015-re Maranellóba költözött.

A német egy hosszú távú szerződéssel rendelkezik a Ferrarinál, mely egyértelműen köré építi a csapatatát, de lehetséges, hogy Vettel hamarosan új csapattársat kap maga mellé.

Kimi Räikkönen továbbra sem parádézik, és rendre gondjai vannak a versenyhétvégéken, miközben a sajtó arról ír, hogy a komoly jelöltek között szerepel Ricciardo is. A Red Bull kizárta annak a lehetőségét, hogy a pilótája 2016-ra a Ferrarihoz szerződjön, hiszen kontraktus köti őt Milton Keynes-hez.

Daniel az olasz sajtó kérdésére hasonlóan fogalmazott, de elismerte, egy nap kipróbálná magát a Ferrarinál.

„Szeretnék a Ferrarinak versenyezni, de nem 2016-ban, mivel szerződésem van a Red Bullal”.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Räikkönen nem ússza meg a kasztnicserét! Túlságosan is súlyos károkat szenvedett a Ferrari! fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. június 24.

Érdekesség, hogy Ricciardo a Red Bullnál azonnal legyőzte Vettelt…

„Talán, ha már Vettel nem lesz a Ferrari versenyzője, akkor odaszerződöm.” – nevetve az ausztrál.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így gyakorolja a Williams a kerékcseréket: Pokoli gyorsak a srácok!
Következő cikk A Honda már készül a fényes jövőre, és a Forma-1-es ügyfélcsapatokra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország