BRÉKING

Ricciardo szeretne hinni abban, hogy legyőzheti a Mercedest

Legalábbis több alkalommal, mint tavaly, és természetesen a világbajnoki címért küzdene, még akkor is, ha jelen pillanatban minden ellene szól.

szerző: Kurucz Ádám

Daniel Ricciardo nagy meglepetést okozott tavaly, amikor Sebastian Vettel csapattársaként egyedüliként a mezőnyből három alkalommal is le tudta győzni a nagyon domináns Mercedest.

Ricciardo végül az előkelő harmadik helyen fejezte be a bajnokságot a bajnok Lewis Hamilton és a második Nico Rosberg mögött, mely egy igen erős eredménynek számított, tekintve azt, hogy ez volt az első éve a Red Bullnál, valamint sok gondja volt a csapatnak.

Vettel időközben a rivális Ferrarihoz szerződött, míg a helyét Daniil Kvyat vette át a Toro Rossótól.

„Nyilvánvalóan motiváltabbnak és erősebbnek érzem magam, mint tavaly, hiszen már ismerem a csapatot, és tudom, hogy mire lehetek képes. A csapat rengeteget fejlődött az elmúlt hónapokban, és a Renault-val közösen dolgoztunk azon, hogy minden a helyére kerüljön.” – fogalmazott az ausztrál média előtt Ricciardo az Albert Parkban.

http://youtu.be/W41_W4zt0W8?t=19m25s

„Természetesen még mindig nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk, de sokkal jobban állunk, mint tavaly ilyenkor. Igaz, lehetséges, hogy a riválisaink is erősödtek azóta, különösen, ha a Ferrari gondolunk. A Williams is ott van, és később a McLarent sem írhatjuk le. Ez egy nagyon erős bajnokság.”

„Nekünk azonban most csak a Mercedesre kell koncentrálnunk, mivel ők a címvédők és valószínűleg jelenleg is ők a legjobbak, leggyorsabbak és legerősebbek. Ez persze nem jelenti azt, hogy legyőzhetetlenek, és már az első versenyen arra fogok törekedni, hogy legyőzzem őket. Nem tudom, hogy erre mekkora lesz az esély, de ha van sansz, akkor azt ki fogom használni, mint tettem azt 2014-ben is.”

„Egyetlen egy célom van, mégpedig megnyerni a világbajnokságot. Vicces karakternek tartanak, és az is vagyok, de ha az autóban ülök, vadállattá válok. Az egyik legagresszívebb versenyző vagyok, és ezt az előzéseim is bizonyítják. És ez csak egyre jobb és jobb lesz. Nagyon büszke vagyok erre, és nem is szeretnék változni ezt illetően.”

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leesett a GP-live.hu álla, amikor meglátta a Williams jövőbeni F1-es gépét
Következő cikk Alonso a legpiacképesebb F1-es pilóta!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország