Ricciardo: „Szeretjük a kockázatot, de a halált nem éri meg”

Vasárnap délután sokat lehetett hallani, hogy miért nem versenyeznek, hiszen a világ 20 legjobb pilótája ül azokban az autókban. A múltban pedig sokszor mentek már hasonló időjárás mellett. Daniel Ricciardo azonban máshogy látja a dolgokat.

Daniel Ricciardo, McLaren, on the grid

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az Independentnek az ausztrál pilóta elmondta, hogy miért térnek el a mostani körülmények a korábbi esetektől, és hogy miért nem lehet manapság ilyen mértékű esőben versenyezni. „Változott a gondolkodásmód. Én nem voltam ott, amikor a halálesetek megszokottak voltak a sportban.”

„Biztosan nehéz volt elfogadni, de mivel gyakran esett meg az ilyesmi, ezért bizonyos szempontból várható is volt. A mostani tudásommal pedig versenyeztem-e volna a 60-as években? Nem. Ez egy sport.”

Még több F1 hír:

„Szeretjük a kockázatot, de amikor életről vagy halálról van szó, akkor nem éri meg” – hangzott Ricciardo véleménye, kinek csapattársa, Lando Norris szombaton szenvedett komoly balesetet az időmérőn. „Ez a sport még mindig veszélyes, és a határon táncolunk.”

A mclarenes szerint az sem állja meg a helyét, hogy a világ 20 legjobb versenyzője miért ne vezethetne ilyen esős időjárásban. „A legegyszerűbb válasz az, hogy itt szimpla fizikáról van szó. Nem akarok okosnak tűnni, de a kocsik nem tudnak az úton maradni ekkora vízben.”

„Tudnánk lassabban menni? Valószínűleg igen. Emiatt azonban vélhetően lennének pilóták, akik megpróbálnának valamit az autó fizikai határain túl, és akkor csak egy még nagyobb baleset lenne belőle. Bizonyos szempontból ez még több problémát szülne” – hangzott Ricciardo véleménye.

Ha ezek után sem Russell mellett dönt a Mercedes...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Miért nem kezdtünk három órával korábban?
Következő cikk Perez hálás a „hihetetlen” Red Bull-szerelőknek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország