Ricciardo várt arra, hogy rászóljanak Oconra a Renault-nál a csere miatt

Daniel Ricciardo, a Renault pilótája erősen számított arra, hogy valamit lépni fognak az ügy érdekében, mert Esteban Ocon feltartotta őt, amivel mindkét stratégia sérült.

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20, leads Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Charles Coates / Motorsport Images

A Renault-nál is zajlik az élet, a versenyzők kapcsán is, hiszen Carlos Sainz Jr. távozott, akinek a helyét Daniel Ricciardo vette át, majd Nico Hülkenbergnek kellett távoznia, miközben Eteban Ocon visszatért Enstone-ba.

Még több F1 hír:

Nemrég pedig megerősítették Fernando Alonso szerződtetését. A spanyol világbajnok, aki 2005-ben és 2006-ban nyert címet a Renault-val, 2021-től lesz Ocon csapattársa. Az idei év azonban még a Ricciardo-Ocon duóról fog szólni.

Az elmúlt hétvégén a Red Bull Ringen meg is volt az első komolyabb összecsapás Ocon és Ricciardo között. Nagyot harcoltak egymás ellen, de volt egy pont, amikor a franciának el kellett volna engednie az ausztrált, akit egyértelműen feltartott, és ez nem a csapat érdekét szolgálta.

Ricciardo elismerte, megkérdezte a csapatot a helyzetről, mert ő is érezte, hogy a helyzet nem túl kifizetődő, és tenniük kellene valamit. Óriási feszültségről azonban nem volt szó, de Daniel már nagyon menni akart.

„Igen, feltettem egy általános kérdést. Úgy éreztem, hogy ez feltartja a csapatot az előrelépésben, szóval csak annyit mondtam: 'Nézzétek, srácok, egy kicsit gyorsabb vagyok jelenleg. Szóval azt hiszem, a kérdést adott engem illetően. Cserélni fogunk?'”

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20, leads Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20, leads Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Nyilvánvaló, hogy különböző stratégián voltunk. Én közepes gumikon voltam odakint, addig Esteban lágyon. A verseny elején szerintem nem bölcs dolog harcolni egymással és időt veszíteni, főleg egy megosztott stratégiával.”

„Tehát igen, feltettem a kérdést, majd megelőztem, de azt gondoltam, hogy jönni fog egy hívás. Eljöhetett az a pont, amikor ezt megvitatták a bokszutca falánál. Szerintem nyilvánvalóan láthatták, hogy mindketten időt veszítünk amiatt, hogy egymással próbálunk harcolni. Minden bizonnyal foglalkoztak ezzel a kérdéssel.”

„Ez volt az első alkalom, amikor kerék a kerék ellen harcoltunk, de nyilvánvaló, hogy soha nem fogok valami őrült dolgot csinálni, főleg a verseny elején, és mint mondtam, más stratégiát követtünk. Szóval csak vártam, hogy mindez megtörténjen, és őszintén arra számítottam, hogy lesz egy hívás az autócsere miatt.”

„Kicsit meglepődtem volna, ha ezt nem kapom meg, de mindegy is. Főleg az elmúlt hét fényében csak versenyezni próbáltam. Nem voltam túl érdekelt abban, hogy keményen összecsapjak a csapattársammal a verseny korai szakaszában.”

A hétvége legjobb F1-es felvétele, amit kár lenne kihagyni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A rázóköveken sérült meg Verstappen terelőszárnya a Red Bull szerint
Következő cikk Bottas nem titkolja, hazamegy a Magyar Nagydíj előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország