Ricciardo semmit sem bánt meg: Bianchi inspirálta a 30. Magyar Nagydíjon

Ricciardo semmit sem bánt meg: Bianchi inspirálta a 30. Magyar Nagydíjon

Daniel Ricciardo őrült futamot teljesített ma a Hungaroringen, ahogy maga az egész verseny őrült volt. A Red Bull Racing mindkét autója dobogóra állhatott, amihez számos tényező kellett.

Ricciardo meglehetősen eseménydús versenyt kreált, számos autóval ért össze, a végén még extra kiállása is lett, első szárnyat kellett cserélni az autóján, hiszen rendesen adtak egymásnak Rosberggel. A háromszoros győztes a negyedik helyről lépett előre egyet, de jobb is lehetett volna, véli.

"Őrült egy futam volt"- kezdte az értékelést Ricciardo, aki tavaly megnyerte a versenyt.

"Már a rajt és az első kanyar is, hiszen elég nagy kontakt volt Bottasszal, az autó eleje felemelkedett, elég nagy ütés volt, és azt hittem, megsérült valami. Utána is elég jó tempónk volt, és láttam, Danny szenved, és azt mondogattam magamban, gyerünk gyorsabban és gyorsabban. Gyorsan megelőztük a Force Indiát, Bottast, volt pár jó manőver. A tempó is elég jó volt, az pedig előnyt jelentett, hogy az újraindításnál volt még lágy abroncsunk, hiszen a Q1-ben nem használtam csak a közepest. Hasznot tudtunk húzni belőle"- idézte fel a taktikát.

//

99.8 százalékban boldog a mai győztes... fotó:dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club Sebastian Vettel - Hungarian Ferrari Club

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, 26 July 2015

Necces pillanat volt, amikor Hamiltonnal ütköztek az 1-es kanyarban. "Próbáltam kívül elmenni mellette, de nem sokat látsz az autókban, elég korlátozott a periférikus látásod, nem gondoltam, hogy érkezik. Feltételeztem, hogy blokkolta a kereket, és nekem csúszott. Itt már nagyobb sérülést szenvedett el az autóm, láttam, hogy a jobb oldali doboznál leválik valami."

Rosberg is terítékre került. "Közel voltam Nicóhoz, de nem eléggé. Nem valami lassúak az egyenesekben... Meg kellett próbálnom valamit, elég jól jöttem ki az utolsó kanyarból, és azt mondtam, 'Ebben a körben megpróbálom, nem érdekel'. A manőver tiszta volt a csúcspontig, Nico látott, hagyott nekem helyet a bejáraton, és ami a kijáratot illeti, nem is tudom... Láttam, hogy ismét bejön elém, nem hagyott elég helyet, lehet, azt gondolta, már elhaladt mellettem. Összeértünk, ő defektet kapott, nekem az első szárnyam sérült meg. Ajándékba adtuk ennek a fiatal orosznak az első dobogóját, de persze ő is ott volt, hogy megszerezze. Gratulálok neki. Szerencsére még így is dobogóra állhattunk."

Kifejtette, részben minek köszönhető a mai agresszív stílusa. "Ahogy minden versenyző elmondta, ez a futam Julesnak szólt, érte csináltuk. Tetszik az ellenfeleknek vagy sem, én így akartam csinálni, mindig is így szoktam. Jules lenyűgöző erővel bírt a versenyeken, lenyűgöző dolgokat mutatott. Ma ő inspirált engem. Érzelmes hét volt, a futam előtt is itt, és kellemes, hogy itt volt a családja. Remélem, lelünk némi örömet ebben a futamban, és így tudunk továbblépni."

A futama elég kalandos lett, hiszen sok riválissal ért össze, igaz, büntetést nem kapott. Ricciardo semmin sem változtatna. "Vegyesek az érzések, sok minden történik most. Először is: hálás vagyok, hogy a dobogón lehetek. Hosszú év volt, kemény év. Elég szürreális, hogy mindkét autó a dobogón végzett. Semmit sem bánok abból, amit ma a pályán tettem. Mindent beleadtam. Kemény szívvel vezettem, igaz, gondterhes is volt. Határozottan semmit sem bánok."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo
Cikk típusa BRÉKING