Ricciardo: Sainz csak utas volt, de jó lenne visszakapni a miatta elbukott időt
Daniel Ricciardo szerint Carlos Sainz utasként csapódott a falba a Ferrarival a 2023-as Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj második szabadedzésén, de örülne, ha a piros zászlóval kapcsolatos szabályokat megváltoztatnák a történtek után.
Az AlphaTauri pilótája a 12. legjobb időt autózta a második szabadedzésen, amelyen mindössze 23 percet tölthettek a pályán az autók a piros zászlók miatt.
Ricciardo szerint ő még a szerencsésebb pilóták közé tartozott, mert neki nem kellett senkinek átadnia az autóját az első szabadedzésen, de örülne, ha a szabadedzéseken a versenyhez hasonlóan teljesen meg lehetne állítani az órát, hogy ne büntesse őket is egy olyan piros zászló, amihez semmi közük nem volt.
„Én pályán voltam az első szabadedzésen is, de csomóan nem, akiknek így most kb. 5 körük volt arra, hogy felkészüljenek a hétvégére” – nyilatkozta többek között a Motorsport.com-nak. „Jó lenne, ha a piros zászlók után valamennyi időt visszakapnánk az edzésre, amennyiben nincs az F1-en kívül más a programban.”
Abu-Dzabiban ezt azért nem tehette meg a versenyirányítás, mert még az FP2-t követően rendezték az Egyesült Arab Emírségek Formula 4-es bajnokságának időmérőjét.
Ricciardo hozzátette, hogy hiába volt ártatlan áldozata Sainz a harmadik kanyar bukkanójának, nem tetszik neki, hogy emiatt ő is hátrányba került.
„Úgy tűnik, hogy túl alacsonyra állították az autójukat, ugyanaz történt, mint a múlt héten Landóval, hogy egy bukkanó megdobta az autóját. Egy ilyen balesetben tehetetlen vagy, nincs időd reagálni, Carlos is az egyik pillanatban még a kanyarra koncentrált, amit egyébként becsukott szemmel is be tudnánk venni, mert padlógázas, de a másik pillanatban már utas volt.”
„Örülök, hogy jól van, nem is akarok túl kemény lenni egy ilyen ütközés után, mert persze, piros zászlót érdemelt az eset, de azért szerintem fel fogunk hozni egy pár pontot az eligazításon.”
Verstappen a riválisokat okolta a furcsa bokszutcai előzésekért.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.