Ricciardo: Elég pozitívan befolyásolta a Renault-t az érkezésem…

Daniel Ricciardo úgy gondolja, hogy az érkezése a jelenlegi nehézségek ellenére pozitívan befolyásolta a Renault csapatát, illetve kiemelte, a motivációja nem csökkent.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Daniel Ricciardo 5 szezont töltött a Red Bull „nagycsapatánál”, amelynek színeiben 7 futamgyőzelmet szerzett, majd 2019-re a Renault-hoz szerződött annak reményében, hogy a középcsapat státuszából a topcsapatok közé csatlakozhat a francia istálló. Viszont a Renault egyelőre képtelen a tavalyi negyedik pozíciójára építeni, a gyenge teljesítmény és megbízhatóság kombinációja miatt Ricciardo az egyéni pontverseny 12. helyén áll, a hetedik helynél pedig idén még nem tudott jobbat összehozni.

A Motorsport.com az ausztrál versenyzőt a csapat szenvedésével kapcsolatos érzéseiről kérdezte. Az F1 világa ezen a héten Monacóba látogat, ahol Ricciardo máig utolsó győzelmét és dobogós helyét szerezte 2018-ban.

„Még mindig látom azt, amit akkor láttam, amikor ideszerződtem. A motivációm egyáltalán nem csökkent. Kicsit több időbe fog telni, amíg elérjük a célunkat, de próbálkozom, és mindent megteszek, ami tőlem telik.”

Még több F1 hír:

„Úgy érzem, hogy a csapat is növekedni és tanulni akar. Nem mondom, hogy ez csak rajtam múlik, de elég pozitívan befolyásolta a csapatot az érkezésem. Élvezem a munkát, viszont nagyon szeretnék jobb eredményeket szerezni. Remélhetőleg különleges hétvégénk lesz Monacóban, ami beindítja a dolgokat.”

Ricciardo idén eddig csak egyszer tudott pontot szerezni, mindez Kínában sikerült neki, ahol hetedik lett. Háromszor a versenyt sem tudta befejezni az ausztrál, Spanyolországban pedig a 12. helyre ért be, miután 3 rajthellyel hátrébb indult, amely büntetést azért kapta, mert Daniil Kvjatba tolatott az Azerbajdzsáni Nagydíjon.

A Renault csapatának eredményei sem sokkal fényesebbek, ugyanis a francia istálló jelenleg a konstruktőri pontverseny 8. helyén áll, ugyanakkor mindössze 10 pont a lemaradásuk a 4. helyezett McLarenhez képest.

„Nyilvánvalóan még nem járunk a folyamat végén. Nem mondhatnám, hogy bármin is meglepődtem volna. Természetesen a jelenleginél jobb eredményről álmodtunk, ennél mindannyian többet akarunk, ezt el kell ismerni.”

„Jó lenne több 7. helyet szerezni, ahelyett hogy a top-10-ért szenvednénk. Viszont nem számítottunk dobogóra, vagy semmi ilyesmire a szezon elején.” – zárta a 29 éves versenyző.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas és a Mercedes lép a barcelonai rajtbaki után
Következő cikk Leclerc: „Monacóban sem leszünk a Mercedes szintjén...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország