Ricciardo ráhúzott még egy lapáttal: nem volt nála gyorsabb vasárnap?

És valószínűleg jobb teljesítményt nyújtó versenyző sem a mezőnyben, ami után teljesen megérdemelt számára a kínai siker.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W09 EQ Power+ and Daniel Ricciardo, Red Bull Racing RB14

Fotót készítette: Sutton Images

A Red Bull, és Ricciardo számára sem kezdődött túl jól az év a Forma-1-ben. Ausztráliában lemaradt a dobogóról, míg Bahreinben rögtön kiesett egy technikai gond miatt, és úgy tűnt, hogy Kínában még az időmérőn sem tud részt venni.

Ezek után kész csoda, hogy Danielé lett a győzelem vasárnap. A körülmények azonban nagyon is a kezére játszottak, kezdve a biztonsági autós fázissal, vagy a másik Red Bull volánja mögött ülő Verstappen hibasorozatával.

 

Végül Ricciardo neve mellé került a nagydíj leggyorsabb köre is a lágy gumikon, amivel esélyt sem adott az ellenfeleinek, így többek között Verstappennek sem. A harmadik legjobb időt Räikkönen rakta össze a Ferrarival.

Ricciardónak ez volt pályafutása 11. leggyorsabb köre. Ezelőtt az idei Ausztrál Nagydíjon tudhatta magáénak a legjobb időt, így eddig három versenyből két alkalommal ő szerepelt a lista élén, ami nem rossz teljesítmény.

Leggyorsabb körök - Kínai Nagydíj 2018

Hely Versenyző Csapat Idő
1. Ricciardo Red Bull 1:35.785
2. Verstappen Red Bull 1:36.206
3. Räikkönen Ferrari 1:36.456

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tarolt a Mercedes a bokszban: a Ferrari csak a 7.
Következő cikk Kínai Nagydíj 2018: a Pirelli gumielemzése Sanghajból

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország