Ricciardo pénteki formája 2020-at idézte
Az ausztrál pilóta a Magyar Nagydíj első két szabadedzését követően visszaemlékezett a Renault-nál töltött idényére, ahol rendre jó teljesítményt nyújtott a pénteki gyakorlásokon.

Meglepően erős nyitónapot teljesített a McLaren Mogyoródon, úgy fest, a wokingiaknak fekszik a Hungaroring karakterisztikája. Lando Norris egy körön szűk két tizeddel maradt csak el a második szabadedzést megnyerő Charles Leclerc-től, de Daniel Ricciardo is a legjobb ötben zárt.
Az ausztrálnak az FP2-ben sikerült megelőznie Fernando Alonsót, ami már csak azért is komoly fegyvertény, mert az elmúlt időszakban az Alpine jóval stabilabban és jobban teljesített mint a McLaren.
„Rég volt már ilyen jó napunk, az biztos. Úgy érzem magam, mint 2020-ban, amikor Mr. Friday volt a becenevem egy darabig. Jó néhány edzésen a második-harmadik voltam és az FP2 utáni beszélgetések mindig arról szóltak, hogy ez egy újabb jó péntek volt“ - mondta a sajtó munkatársainak Ricciardo a Hungaroringen.
„Nyilvánvalóan nem tudjuk, hogy a többiek mit csináltak, de a versenyszimulációkban és a kvalifikációs szimulációkban is versenyképesnek tűntünk. Remélem, ez azt jelenti, hogy valóban gyorsak leszünk ezen a hétvégén“ - tette hozzá az ausztrál.
„Az autó rendben volt, de persze van néhány kanyar, ahol többet szeretnénk kihozni belőle. Összességében azonban szerintem jól eltaláltuk a pályát. Nem állunk meg, hiszen számolni kell a többiekkel, de számunkra már csak némi finomhangolásra van szükség“ - tette hozzá a McLaren pilótája.
Egyes vélemények szerint a McLaren javuló formája mindenképpen a múlt héten, Franciaországban bevetett fejlesztési csomagnak köszönhető, amit Magyarországon további finomításokkal egészítettek ki.
Ez több tapadást hozott Lando Norrisnak és Daniel Ricciardónak, s bár a Ferrari és a Red Bull nyilvánvalóan távolinak tűnik, mindenképpen sikerült a briteknek egyet előrelépni.
Norris: felejtsétek el, hogy a pole pozícióért harcolhatunk
Nézzétek meg, hogy néz ki egy virtuális kör a Hungaroringen!
Marko: Rémisztő a Ferrari fölénye...
Magnussen szerint nincs gond a fejlesztett Haas-szal, de még dolgozniuk kell rajta
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.