Riccardo nagyon boldog, hogy a Renault két nagy nevet is igazolt

Daniel Ricciardo, a Renault versenyzője Pat Fry leigazolására reagálva elmondta, bár azt nem tudja, ez-e a megfelelő lépés, örül annak, hogy a csapat igyekszik reagálni a szezon gyengeségeire.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, meets Texas Longhorn cheerleaders, and displays a new helmet design

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A hétvége egyik fű alatti nagy híre – fű alatti, mivel a 2021-es szezon szabályainak elfogadása szinte mindent felülírt -, hogy a Renault elég komoly erősítésekbe kezdett mérnöki fronton, egyrészt a Williamset elhagyó Dirk de Beer tér vissza Enstoneba, mégpedig az aerodinamikai részleg élére.

Még több F1 hír:

Ennél is nagyobb név fogását jelentették be azonban tegnap: a McLaren idén már csak „mellékesként” alkalmazott technikai igazgatója, Pat Fry érkezik a sárga-feketékhez. A McLaren többször hangoztatta, hogy idei feltámadásukban hatalmas szerepe volt Frynak, úgyhogy mindenképpen érdekes lesz, milyen szerepet kap majd a Renault-nál, mindenesetre Daniel Ricciardo örül, hogy a csapat elkezdett dolgozni a szakmai gárda feltöltésén:

„Amikor idejöttem, voltak még pozíciók, amelyek nem voltak stabilak, és mivel az idei év sem volt túl jó, szerintem továbbra is vannak ilyen helyek, ilyenkor egy kicsit tisztogatni kell, valószínűleg Pat érkezése is ennek szól, bár még nem találkoztam vele, de rengeteg tapasztalata van, szóval várom már, hogy együtt dolgozhassak vele.”

„Ahogy én az autóból látom, az történik, hogy vannak még olyan aspektusok, amikben lehetünk jobbak, és jó látni, hogy igyekeznek is ezen változtatni. Jó, hogy kezdeményeznek, és majd később meglátjuk, hogy ezek a helyes lépések lesznek-e, de már azt látni, hogy megtették ezeket, az tiszteletre méltó.”


hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így ünnepelte Hamilton a 6. F1-es világbajnoki címét Amerikában
Következő cikk Így fogadták Bottast a Mercedesnél a rajtelsősége után: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország